Mindenkit helyre tett Kuncze Gábor

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc bűnbaknak akarta felhasználni az SZDSZ-t, hogy így erősítse meg saját pártján belüli helyzetét - jelentette ki Kuncze Gábor, a liberális párt volt elnöke a Friderikusz most műsorában. A koalíciós szakítás hátterét elemezve a politikus arról is beszélt, hetek óta hallani szocialista körökben a kisebbségi kormányzás gondolatát, mégsem volt tudatos a nagyobbik kormánypárt lépése. Kuncze szerinte a liberális párt is hibázott, mert nem jól kezelték a választási csalással kapcsolatos botrányt, és Orbán Viktornak sem kellene felelőtlenül ígérgetnie.
Vágólapra másolva!

Már egy-két héttel ezelőtt is lehetett hallani szocialista körökben a kisebbségi kormányzás ötletét - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke az ATV csatorna Friderikusz most című műsorában. Nem az elmúlt öt napban történtek a dolgok, csak most kezdett érződni a korábbi történések hatása - mondta a politikus, aki ugyanakkor hozzátette: bármilyen erősen fontolgatták a szocialisták a koalíciós szakítás ötletét, "maguk sem hitték, hogy bekövetkezhet". Szerinte abból is látszik, hogy a szakítás nem volt igazán tudatos lépés vagy előre kigondolt forgatókönyv, hogy "nem gondolták ki a végét". "Azt hitték, hogy a belső harcok miatt az SZDSZ rossz állapotban van, és most be lehet végleg darálni" - jelentette ki a liberális politikus.

Gyurcsány bűnbakot keresett

Kuncze Gábor többször is kiemelte: Gyurcsány Ferenc szombati bejelentésének hátterében az állt: bűnbakot keresve akarta megerősíteni a helyzetét a párton belül. "Úgy tesz, mintha az SZDSZ kényszerítené bele a nemkívánatos helyzetekbe, ami egyébként nem igaz" - mondta, egyben emlékeztetve rá, hogy a közös kormányzás során kompromisszumos döntések születtek. Az egykori pártelnök több példát is felsorolt arra, hogy egyes intézkedések - így a népszerűtlen vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj - nem is abban a formában valósultak meg, ahogy azt eredetileg ők javasolták. Mint mondta, nem akar a "szocialistákra kenni mindent", mert kár belemenni egy "te horkolsz, de neked meg hideg a lábad típusú válásba", sérelmek ugyanis mindkét oldalon vannak.

Kuncze Gábor szerint Gyurcsány Ferenc elengedte az egészségügyi miniszter kezét, és úgy próbálta erősíteni pozícióit, hogy a fontos reformlépéseket elkezdte feladni, pedig "ilyen kemény reformokat csak akkor lehet megcsinálni, ha a miniszter mögött ott áll a kormány". Hibának nevezte, hogy a kormány lemondott a magántőke bevonásáról az egészségügy átalakításába, mert ezzel elvész 100-120 milliárdnyi befektetés, és a biztosítók "jó gazda szemlélete", amivel meg lehetnek fogni a pazarlást. Így szerinte év végére ismét nagy lesz a kórházak adóssága. "Ilyen körülmények közt miért legyen ott az SZDSZ, ha nem tudja megcsinálni, amit akar, de bűnbaknak meg kellene" - tette hozzá a politikus, aki a műsorvezető kérdésére azt mondta: attól tart, hogy a jelentősebb reformok teljesen le fognak állni.

Orbán kormányon nem lenne ilyen felelőtlen

Kuncze elismerte, hogy a jelenleg kialakult helyzetért a kormánypártokat terheli a döntő politikai felelősség, ugyanakkor szerinte ehhez a legnagyobb ellenzéki párt is hozzájárult teljesíthetetlen ígérgetésével. Felidézte, hogy Orbán Viktor először a nemzeti kártyával erősítette meg helyzetét, majd az utóbbi időben a szociális kérdéseket veszi elő, miközben "egyre felelőtlenebb irányokba megy el". Szerinte, ha a Fidesz nyerne is 2010 -ben, nem tarthatná be ígéreteit, mert "kormányon már nem lehetne ilyen populista módon felelőtlen".

Friderikusz Sándor műsorvezető idézte a Die Presse szerdai számában megjelent írást, amely szerint Gyurcsány Ferenc a legszánalmasabb a közép-kelet-európai kormányfők közül, mert állandóan koalíciós vitáknak van kitéve, míg Orbán Viktort a cikk írója gátlás nélküli populistának minősítette. Kuncze ezzel kapcsolatban annyit mondott: "kétségtelen, hogy a két vezető között zsigeri okokból semmilyen kommunikáció nem tud létrejönni", és mindketten erőpozícióból próbálják beérni a másikat.

Kár volt a belső torzsalkodás

Rosszul kezelte a választási csalásokkal kapcsolatos helyzetet a párt - jelentette ki az SZDSZ belügyeit is elemezve az egykori elnök. Szerinte Kóka Jánosnak és Fodor Gábornak együtt kellett volna kiállnia azzal, hogy ki fogják vizsgálni a történteket, de ezzel együtt elfogadják a választási eredményt, vagyis a pártvezetők megválasztása legitim, ahelyett, hogy azt keresik, kire hányan szavaztak. Így belső harcok bontakoznak ki ismét, ami eltart két-három hónapokon keresztül, ez pedig a választóknak nem tetszik - vélte Kuncze Gábor. Szerinte most már nem lehet megúszni a tisztújítást, amit ő eredetileg nem támogatott. Vagy a jelenlegi elnök, Kóka János, vagy a tavalyi rivális Fodor Gábor kerül a párt élére - tette hozzá a politikus, aki nem tervezi, hogy esetleg ő is visszavehetné a párt vezetését.

Fodor Gábor Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelenő interjújára reagálva - amelyben a távozó környezetvédelmi miniszter még adott 50 százalék esélyt a koalíció fennmaradásának - Kuncze Gábor azt mondta: a "jelenlegi szituációban nem folynak tárgyalások arról, hogy mit lehet közösen megvalósítani", hiszen a "miniszterek lemondó nyilatkozata ma elhangzott, befejezett tény". "Nem látom megjavíthatónak" - mondta a kialakult helyzetről a politikus.