Vádat emeltek a móri bankrablás ügyében

Vágólapra másolva!
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség szerdán a közel hat éve történt véres móri bankrablás egyetlen - még életben lévő - gyanúsítottja ellen. A vádemelési javaslattal a hatóságok lezártnak tekintik a 2002-ben megkezdett, majd tavaly újraindított nyomozást.
Vágólapra másolva!

Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Főügyészség szerdán a Fejér Megyei Bíróságra W. Róbert ellen, akinek szerepe lehetett a hat évvel ezelőtti móri bankfiókban történt mészárlásban. A főügyészség W. Róbertet előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, valamint lőfegyverrel való visszaélés bűntettével vádolja.

A Nemzeti Nyomozó Iroda december 20-án jelentette be, hogy vádemelési javaslattal lezárták a nyomozást a móri, 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás ügyében. A rendőrség akkor azt is bejelentette, a beszerzett bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy az időközben öngyilkosságot elkövető N. László a felelős nyolc ember haláláért, és a bűncselekményt W. Róberttel követte el.

A móri Erste Bank fiókjában 2002. május 9-én fegyveres rablók agyonlőtték a pénzintézet négy alkalmazottját, biztonsági őrét, két ügyfelet és a velük szerződést kötni akaró biztosítási szakembert. Az elkövetők 7,3 millió forintot zsákmányoltak. W. Róbertet azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy ő volt az, aki a bankfiók ajtajában állva elküldte a pénzintézethez érkező ügyfeleket, amíg társa, N. László a bankban lemészárolt nyolc embert.

A móri bűncselekmény elkövetésével korábban Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsította a rendőrség: Kaiser Edét a móri és más fegyveres rablások miatt jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, Hajdú László megismételt elsőfokú eljárása pedig jelenleg is folyik a Fővárosi Bíróságon.