Medgyessy: Gyurcsánynak le kéne mondania

Vágólapra másolva!
A volt szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter élesen bírálta Gyurcsány Ferenc kormányfőt az ATV-nek nyilatkozva - írta a Magyar Nemzet. Szerinte Gyurcsánynak már Őszöd után le kellett volna mondania, és most ismét a távozás lenne a helyes döntés. Az Országgyűlés szocialista elnöke, Szili Katalin nem zárja ki a Gyurcsány nélküli koalíció lehetőségét.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter volt miniszterelnök az ATV Nő háromszor című szerdai műsorában arról beszélt, Gyurcsány Ferenc jobban tenné, ha lemondana, sőt ezt már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után meg kellett volna tennie. Szerinte a kormányfő már "több konfliktust és problémát okoz, mint amennyit megold, és ha ez igaz, akkor ennek a konzekvenciáit le kéne vonnia" - idézte a műsorban elhangzottakat a Magyar Nemzet pénteken.

A volt miniszterelnök úgy látja: nagyon nehéz elképzelni, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció meg tudja nyerni a 2010-es választást. A vereség Medgyessy szerint nem kétséges, de Gyurcsánynak azért távoznia kéne. "Az, hogy milyen arányú lesz a másik oldal győzelme, attól függ, milyen szocialista miniszterelnök lesz" - mondta a Blikk szerint.

Elődje szerint Gyurcsány jó politikus, de "nem erőssége a csapatjáték", "nem hallgat senkire". Medgyessy ugyanakkor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a március 9-i népszavazás eredményének kiderülése után távoznia kellett volna-e a kormányfőnek.

Csütörtökön, a házbizottság ülése után Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem zárja ki egy Gyurcsány Ferenc nélküli koalíció lehetőségét. Szili nem tagadta, hogy április 30-ig egy ilyen forgatókönyv is szóba kerül majd az MSZP és az SZDSZ között - írta a Magyar Nemzet. A házelnök szerint egyedül az előre hozott választásnak nem szabad bekövetkeznie.