A KDNP is megtámadta a pénztártörvényt

Vágólapra másolva!
Az MDF és a Nemzeti Egészségügyi Kerejkasztal után a KDNP is az Alkotmánybírósághoz fordult. Ők is azt kérik, a testület swemmisítse meg a szerintük alkotmányellenes jogszabályt. Közben azonban már az MSZP sem biztos benne, hogy jó a törvény: a szocialisták visszakozása miatt valószínűleg a koalíció is felborul.
Vágólapra másolva!

Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (Ab) a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - jelentette be Semjén Zsolt, a párt elnök-frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt kedden juttatja el beadványát az Ab-hoz. Salamon László, a párt országgyűlési képviselője azt mondta eljárásjogi okból támadják a törvényt, mert szerintük az Országgyűlés alkotmánysértő eljárásban fogadta el.

A február 11-én elfogadott pénztártörvény megsemmisítését korábban már több szervezet is kezdeményezte: március 4-én az Magyar Demokrata Fórum (MDF), március 27-én pedig a szakmai- és civil szervezeteket tömörítő Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) fordult beadvánnyal az Ab-hoz.

Az MDF szerint a jogbiztonság elvét sérti az, hogy a törvény százhúsz esetben ad felhatalmazást a kormánynak vagy a szakminiszternek a részletes szabályozás kidolgozásár. E miatt a tényleges tartalma nem ismeret, ami ütközik a jogalkotási törvénnyel. Aggályosnak tartják azt is, hogy nem készültek el a hatástanulmányok arról, milyen hatással lesz a törvény az ellátórendszerre.

A NEK nevében nyilatkozó Éger István, az orvosi kamara elnöke szerint a törvény sérti azt az alkotmányos alapelvet, amely szerint mindenkinek a lehető legmagasabb szintű egészségügyi ellátás jár, mivel azonos befizetés mellett különböző szolgáltatásokat biztosítana. E mellettt a jogszabály egy nemzetközi szerződésbe is ütközik, amely szerint a betegbiztosítást a közhatalmonnak kell ellenőriznie - mondta korábban Éger.

A március 9-i népszavazás után az MSZP is arra az álláspontra jutott, hogy módosítaani kellene a törvényt, olyan módon, hogy a megalakuló pénztárakba ne negedjék be a magántőkét. Ezt az elképzelést támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, de az SZDSZ elutasítja, és bejelentette, április 30-tól kilép a kormánykoalícióból.