Befizette a bírságot a tilosban parkoló kormánybiztos

Vágólapra másolva!
Befizette a tilosban parkolásért rá kirótt pénzbírságot Kondorosi Ferenc kormánybiztos. Az órákon át tilos helyen hagyott autó miatt 15 ezer forintra büntették a politikust.
Vágólapra másolva!

Kondorosi Ferenc befizette a tilosban parkolásért kapott pénzbírságot - erről kérdésre válaszolva az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos maga számolt be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. "Amikor az eset napvilágra került, akkor is jeleztem, hogy ennek minden következményét vállalom, természetesen a bírságot befizettem" - mondta Kondorosi.

A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Kondorosi Ferencet 15 ezer forintra büntette a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi kapitánysága, amiért március 8-án szolgálati gépjárművével órákon keresztül tilosban parkolt. A lap szerint - amely fotókat közölt a kormánybiztos tilosban parkoló autójáról - a BRFK a kormánybiztost közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt marasztalta el.