Szabálytalan szerződéseket talált az MTV közalapítvány

2008.04.09. 20:41

A Magyar Televízió (MTV) egymillió forintnál nagyobb értékű szerződéseinek négyötödében "van valamilyen szabálytalanság" - nyilatkozta a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik tagja, a felügyelőbizottság (fb) ezzel foglalkozó jelentését tárgyaló ülésük szünetében. A kuratóriumi elnök annyit mondott: "nincs minden rendben" a szerződésekkel.

Négy olyan szerződést is talált a fb, amely annak ellenére nem került az elnökség elé, hogy a médiatörvény szerint a 300 millió forintnál nagyobb értékű megállapodásokat a testületnek jóvá kell hagynia - mondta a Fidesz által a testületbe delegált Szabó László, "tarthatatlannak" nevezve a helyzetet.

Közlése szerint az RTL Klubtól vásárolt filmcsomag mellett a Csináljuk a fesztivált, Az örökös és A társulat című produkcióknál merült fel az utóbbi probléma.

Czeglédi László kuratóriumi elnök közlése szerint "nincs minden rendben" a szerződések körül, részleteket azonban nem kívánt közölni; mint mondta, kérték az MTV-menedzsmentet, hogy foglalja össze, milyen teendőket lát maga előtt az ügyben, s reméli, két hét múlva tartandó ülésükön már ezzel az anyaggal foglalkozhatnak.

A kuratóriumi elnök beszélt arról is: a közalapítvány szerződéseit akár a jövő héten nyilvánosságra hozhatják.