Gyurcsány is megy a jegyirodás ellentüntetésre

2008.04.10. 16:04

A kormányfő arra kéri a parlamenti pártok vezetőit, hogy vegyenek részt azon az a ellendemonstráción a budapesti  Hollán Ernő utcai jegyirodnál, amely elé több radikális jobboldali szervezet pénteken tüntetést tervez. A kormányfő arra utalva, hogy a jegyirodára hétfőn Molotov-koktélt dobtak, a pártok vezetőinek azt írta: az ilyen támadások a '30-as évek Magyarországát idézik, amikor a fasizmus egyre hangosabbá vált.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelében arra kéri a parlamenti pártok elnökeit, hogy személyesen vegyenek részt azon az ellentüntetésen, amelyet a fővárosi Hollán Ernő utcai jegyirodánál péntekre hívtak össze, miután a hét elején már sikerrel akadályoztak meg egy radikális jobboldali demonstrációt. A XIII. kerületi jegyirodánál ismét a Tomcat néven ismert blogger, Polgár Tamás szervez tüntetést. Míg hétfőn magánszemélyek és értelmiségiek mellett egy fideszes önkormányzati képviselő alkotta a tiltakozókat, ezúttal viszont már a miniszterelnök is ott lesz a pénteki megmozduláson, csakúgy mint az SZDSZ néhány vezető politikusa. A demonstrációt hivatalosan Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti választmányának elnöke jelentette be. Az Index értesülése szerint Sólyom László köztársasági elnök is a helyszínen lesz.

"Meggyőződésem, hogy minden demokratikus erőnek egyöntetűen ki kell állnia a demokrácia, a polgárok szabadsága és biztonsága védelmében. A tétlenség és a hallgatás ebben a helyzetben mindennél beszédesebb és veszélyesebb" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc a parlamenti pártok elnökeinek írott levelében, amelyben arra kéri őket, vegyenek részt az ellentüntetésen. "Az ilyen és ehhez hasonló alávaló támadások a 20-as, 30-as évek Magyarországát idézik: azt az időt, amikor a fasizmus egyre hangosabbá, egyre fenyegetőbbé vált, mielőtt vérbe borította volna egész Európát" - írja a kormányfő arra hivatkozva, hogy radikálisok korábban felgyújtották az üzletet.

Kóka János, az SZDSZ elnöke az MTI-nek azt mondta: ő maga külföldi tartózkodása miatt nem tud jelen lenni a megmozduláson, de ott lesz Horn Gábor, Pető Iván, Magyar Bálint valamint Gusztos Péter ügyvivő. A Magyar Demokrata Fórum közleményében azt írta: Gyurcsány Ferencnek nem a szájával, felhívásokkal kellene kormányoznia, a tüntető tömegek megszervezése helyett a rend fenntartásáért felelős magyar rendőrség megszervezésével kellene foglalkoznia.

Az ügy előzménye, hogy még március 20-án az iroda egyik alkalmazottja összetűzésbe került egy vásárlóval, aki a Hungarica nevű szélsőjobbos együttes koncertjére szeretett volna jegyet venni. Az egyik radikális honlapon olyan tartalmú beszámoló jelent meg az esetről, amely szerint az eladó nem volt hajlandó kiszolgálni a lányt, sőt lecigányozta, majd kidobta az irodából. Az iroda dolgozói szerint az eset teljesen másképp történt. Hétfőn hajnalban Molotov-koktélt dobtak az irodára, amely teljesen kiégett, a tulajdonos a rendőrséghez fordult.

Polgár Tamás, a Tomcat néven ismert blogger még hétfőn szervezett flashmobot az üzlet elé. Erre válaszul ellendemonstrációt jelentett be Szabó György, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, azzal a céllal, hogy "a fasiszta kisebbséggel szemben" megmutassák, sokkal többen vannak. Péntekre Tomcat újabb akciót szervez a jegyiroda elé, amelyhez szerinte csatlakozott a Jobbik, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Lelkiismeret '88.

KAPCSOLÓDÓ CIKK