Jogellenesen szednek útdíjat Budapesten

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság egyik rendelete szerint az önkormányzatok nem szedhetnek úthasználati díjat, ezért jogellenes a Fővárosi Közgyűlésnek az a határozata, amely útdíjat kér a teherfuvarozóktól - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Jogellenesen szed úthasználati díjat a főváros a teherfuvarozóktól, ezért a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal 60 napot adott a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy hatályon kívül helyezze behajtási rendeletének vonatkozó részét - írja pénteki számában a Népszabadság. A lap szerint csütörtökön postázták a törvényességi észrevételt.

A közigazgatási hivatal vezetője, Forgács Imre a lap információját megerősítve elmondta: egy hasonló ügyben az Alkotmánybíróság már több mint tíz éve kimondta, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény szerint csak az autópályák esetében lehet úthasználati díjat kivetni, s azt is csak szakminiszteri rendelet alapján. Az önkormányzatok korlátozhatják ugyan a forgalmat védett övezetek kijelölésével, vagy behajtási tilalmakkal, ám úthasználati díj kivetésére nincs lehetőségük.

Tiba Zsolt, Budapest főjegyzője a hír kapcsán elmondta, hogy még nem látta a törvényességi észrevételt, így érdemben nem tud reagálni, de általánosságban megjegyezte: a kialakult helyzetről a Fővárosi Közgyűlésnek kell tárgyalnia, amely várhatóan május végén foglalkozhat a kérdéssel.