A hamis elszámolások és a hálapénz visszaszorítását célzó két új jogszabálytervezetet ismertetett pénteken Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A hamarosan távozó politikus beszélt arról is: a háziorvosoknak attól függően adnának többletpénzt, hogy a betegeik milyen arányban vesznek részt szűréseken.

Két újabb jogszabálytervezetről számolt be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken. A politikus közölte: az egyik terv célja, hogy az ellátások egy részénél ne az intézmény kapja a finanszírozást, hanem a biztosított beteg kapjon hozzájárulást az ellátásához. Ez azt jelenti, hogy a beteg dönthet arról: az ellátást hol veszi igénybe és a társadalombiztosítási támogatást oda vinné magával. A tervezet értelmében az egészségbiztosítás által nyújtott támogatás annak az összegnek a 70 százaléka, amelyet az adott ellátásért a társadalombiztosítás fizet a közfinanszírozott szolgáltatónak.
   
Horváth Ágnes példaként azt hozta, hogy jelenleg egy hagyományos szülésért a társadalombiztosító közel 90 ezer forintot fizet a kórháznak. Ha ezentúl valaki úgy dönt, hogy magánkórházban hozza világra gyermekét, akkor ehhez a társadalombiztosító az új szabály értelmében 63 ezer forint támogatást nyújtana számla ellenében. A miniszter szerint a javaslat nem növelné a tb kiadásait, s adott esetben még megtakarítást is eredményezhet. Horváth előnyeként említette még, hogy ezáltal kiszűrhetők lennének a hamis elszámolások, a számlaadási fegyelem erősítése pedig hozzájárulhat a gazdaság fehérítéséhez.
   
A másik jogszabálytervezet a miniszter szerint újabb lépés lenne a hálapénz ellen. A tárca azt javasolja, hogy orvosválasztás esetén a beteg továbbra is annak az összegnek a 30 százalékát fizesse részleges térítési díjként, amit az adott ellátásért az egészségbiztosító megtérít, de az OEP a szolgáltatónak nem az ellátás díjának 70, hanem 100 százalékát fizetné. A tervezet azt is rögzíti, hogy a térítési díjból származó bevétel kétharmada a közreműködő dolgozókat, egyharmada pedig a kórházat illesse. A miniszter szerint ez a többletbevétel érdekeltté teszi az intézmény vezetését abban, hogy az orvosválasztásért fizetett hálapénzt legális fizetéssé alakítsa.
   
Horváth elmondta: mind a két javaslat élvezi az SZDSZ támogatását, s arról korábban az MSZP elnöksége is pozitívan nyilatkozott, az első javaslat kapcsán a kormányfő is bizalmáról biztosította. 
   
A Fidesz szerint a pénteki bejelentés is bizonyíték arra, hogy hatalmas káosz van a kormányban - mondta a javaslatokról Szijjártó Péter, a párt szóvivője. Emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc azt kérte távozó minisztereitől, hogy már ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak. Ehhez képest Horváth Ágnes ezen a héten legalább annyi döntést jelent be, mint mandátuma teljességében - jegyezte meg Szijjártó. A minisztérium döntés-előkészítő anyagokat állít össze, amelyekről majd az Országgyűlés határoz - közölte Horváth.

Szűrés alapján adna többletpénzt a háziorvosoknak Horváth

Az egészségügyi miniszter pénteken a vizitdíj pótlásának lehetőségeiről is beszélt. A tárca a ténylegesen kieső vizitdíjat a kártyapénz megemelésével pótolná, míg a rendelkezésre álló többletforrásból egyfajta teljesítményfinanszírozás bevezetését javasolja, amelynek összege a szűréseken való részvételtől függene.

A miniszter elmondta: a tárca azt javasolja, hogy a háziorvosoknál sávos többletdíjazást alakítsanak ki. A többletdíjazásnál azt mérnék a felnőtteket ellátó háziorvosoknál, hogy a praxishoz tartozó betegek milyen arányban vesznek részt nőgyógyászati rákszűrésen. A gyerekeknél keresik azt a célzott szűrővizsgálatot, amellyel javítani tudnak az egészségi állapotukon.
   
A végleges javaslat kidolgozása folyik - mondta Horváth, aki a tárca elképzeléseit azzal indokolta, hogy a magyar népesség egészségi állapota rossz, az emberek nem veszik igénybe a szűréseket, nem egészségtudatosak.
   
Horváth Ágnes szerint kétféle forrás van, amelyből többletpénzhez lehet juttatni a háziorvosokat, az egyik a gyermek-háziorvosok vizitdíj-kompenzációja, a másik a kasszába eleve teljesítménydíjazásra tervezett többlet. A kettő együtt a kieső vizitdíjbevételnek körülbelül a felét tudja pótolni - állítja a miniszter. A tárca javaslata alapján lesz olyan háziorvos, akinek többletbevétele teljes egészében pótolni fogja a kieső vizitdíjbevételt, és lesz olyan, aki csak a negyedét kaphatja meg a kiesett összegnek.