42 millióba került a külügyi spórolás

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium takarékoskodás miatt volt kénytelen átütemezni egy brüsszeli ingatlan részletfizetését és így végül 42 millió forinttal többe került az épület, mint azt eredetileg tervezték. A tárca készült egy újabb adásvételre is, és ugyan több érv is szól a vásárlás mellett, végül várhatóan be kell érniük a rövid távon olcsóbb, de hátrányosabbnak tűnő bérléssel.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament brüssszeli irodáinak közelében található a magyar állandó képviselet, amelynek honlapja szerint feladata, hogy gondoskodjon "a magyar érdekek érvényesítéséről a megfelelő uniós fórumokon". A képviselet számára 2003-ban vásárolt meg egy épületet a magyar Külügyminisztérium 12,25 millió euróért, mostani árfolyamon valamivel több mint 3 milliárd forintért. Az ingatlan idén februárban került ténylegesen a magyar állam tulajdonába, a vételárat ugyanis részletekben fizették. Az adásvételkor még arról volt szó, hogy a minisztérium 2006-ban utalja át az utolsó részletet, de időközben átütemezték a törlesztést.

Amikor idén februárban a parlamentben Gruber Attila fideszes képviselő kérdéseket tett fel az ügylettel kapcsolatban, a Külügyminisztérium államtitkára, Horváthné Dr. Fekszi Márta még azt válaszolta, "ismereteim szerint semmivel nem fizettünk többet, mint ami az eredeti szerződésben kikötött volt". Pár nappal később azonban a képviselőnek küldött levelében már azt írta, hogy az átütemezésnek mintegy 167,8 ezer eurós többletköltsége volt (átszámítva mai árfolyamon valamivel több 42 millió forint).

"Kényszerű döntés"

Az államtitkár azzal indokolta a szerződés módosítását, hogy "a minisztérium 2006. évi költségvetési sarokszáma 10,2 százalékkal volt kevesebb az előző évinél", így a tárca vezetése "azt a kényszerű döntést hozta", hogy az abban az évben esedékes több mint 2,7 millió eurós részlet kifizetését átütemezi 2006-ra, 2007-re és 2008-ra. A minisztérium tehát a spórolás miatt kényszerült arra, hogy egy hosszabb távon drágább megoldást válasszon. "A működési költségeink további lefaragására nem volt lehetőség, mivel az a minisztérium és a magyar külképviseletek működőképességét veszélyeztette volna" - közölte kérdésünkre a tárca, amely szerint az átütemezésről szóló döntés "alapos és hosszas költségelemzés eredménye volt".

A brüsszeli állandó képviselet épülete 95 fő befogadására alkalmas, azonban már most is 112-en dolgoznak ott - derül ki egy levélből, amelyet Göncz Kinga küldött idén februárban Gruber Attilának. A képviselő által az [origo] rendelkezésére bocsátott írás tartalmazza azt is, hogy a Külügyminisztérium azzal számol, a jövőben még több embert kell majd elhelyeznie Brüsszelben. 2010 januárjától ugyanis Magyarország Belgiummal és Spanyolországgal közösen látja el az Európai Unió elnökségét másfél éven át. Ez a mostaninál jóval több feladatot jelent majd a magyar külügy számára, és így több embert kell majd kiküldeniük Brüsszelbe - kalkulál Göncz Kinga a levélben.

Az ő elhelyezésükre szükség lesz egy ingatlanra, és első körben itt is felmerült, hogy a Külügyminisztérium vásárolna egy új épületet. A már idézett levélből kiderül, Göncz Kinga szerint a vásárlás mellett szól, hogy 2003 és 2007 között jelentősen - több mint 7 százalékkal - nőttek a brüsszeli bérleti díjak, ráadásul egy saját tulajdonú ingatlant akkor is tudnának hasznosítani, ha véget ér a magyar elnökség. Az új épületben ugyanis el tudnák helyezni akár azokat a dolgozókat is, akik jelenleg bérelt lakásban élnek.

"Rendkívül jó feltételekkel"

A költségvetési takarékoskodás azonban várhatóan keresztülhúzza a külügyminiszter számításait, legalábbis ez derül ki Horváthné Dr. Fekszi Márta februári parlamenti felszólalásából. "A Külügyminisztériumnak volt egy terve ingatlanvételre és új beruházásra, nem messze a jelenlegi külképviselettől, körülbelül 15 perces sétára" - ismertette az eredeti terveket az államtitkár, aki szerint ez az ügylet "rendkívül jó feltételekkel" jött volna létre, és 6-7 év alatt meg is térült volna a befektetés. Ez az elképzelés azonban lekerült a napirendről, és a Külügyminisztérium már ingatlanbérlésben gondolkodik, ami viszont az államtitkár saját bevallása szerint sem lesz túl előnyös.

"Közel két évre kell bérelnünk, ami majd 5 millió euróba fog kerülni előzetes számítások szerint" - mondta Horváthné Dr. Fekszi Márta, hozzátéve, ebben az árban még nincs benne, hogy az épületet fel kell készíteni speciális feladatra, például védett NATO- és EU-vonalakat kell beszerelni. A Külügyminisztérium tehát ismét olyan lépést kényszerül hozni, amely a pillanatnyi feltételek között ugyan olcsóbbnak tűnik, de hosszú távon kedvezőtlenebb lehet a magyar államnak. A tárca tájékoztatásából kiderül, a kormány ugyan egyszer már elutasította az ingatlanvásárlásról szóló előterjesztést, de a Külügyminisztérium "folytatja az elnökség logisztikai hátterének megteremtését szolgáló előkészítő munkát". Új számításokat végeznek a vételre és bérletre egyaránt, és az ennek alapján készülő új javaslatot - amely bérlésről és vásárlásról egyaránt szólhat - a kormány elé fogják terjeszteni.