Mismásolnak Schröder és Gyurcsány beszélgetéséről

Vágólapra másolva!
Informális beszélgetés zajlott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a Magyarországra látogató Gerhard Schröder egykori német kancellár között a múlt hét pénteken. A kormányszóvivő szerint aktuális uniós témákról csevegtek, később ezt azzal egészítette ki, hogy kizárólag nemzetközi kérdésekről esett szó, céges ügyekről nem. Mióta visszavonult a politikától, Schröder ugyanis több nagyvállalat megbízottja, többek között a Gazprom egyik európai gázvezetékéért felelős cégének vezetője és tanácsadója.
Vágólapra másolva!

Egyórás, informális megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc a volt német kancellárral, Gerhard Schröderrel, a beszélgetésen az Európai Unió napirenden lévő ügyeiről beszélgettek egymással - közölte az [origo] kérdésére Daróczi Dávid kormányszóvivő, aki a megbeszélésen elhangzottakról ennél többet nem árult el. Később, miután a találkozóról beszámoltunk, a kormányszóvivő annyit tett hozzá: a miniszterelnök és Gerhard Schröder beszélgetésük során kizárólag nemzetközi ügyeket érintettek, és nem kerültek szóba olyan cégekkel kapcsolatos ügyek, amelyekben az egykori német politikus jelenleg érdekelt.

Mióta nem politizál, Schröder nagy gazdasági vállalatoknál lát el tanácsadói feladatokat. Dolgozik az orosz Gazpromnak, a Rothschild banknak, illetve a svájci kiadóvállalatnak, a Ringier-nek. Az Oroszországgal, illetve Putyinnal régóta jó viszonyt ápoló Schröder az elnöke az Északi áramlat gázvezeték felügyelőbizottságának. A posztot nem sokkal az után fogadta el, hogy 2005 szeptemberében még kancellárként tető alá hozta Vlagyimir Putyinnal a Németországot és Oroszországot összekötő Északi áramlatot. A vezetéket a németek és az oroszok közösen építették, de a Gazprom többségi tulajdonában van.

Azóta Schröder többször hangsúlyozta már Európa importgázfüggésének problémáját, és az új vezetékek, a Nabucco, valamint a Déli áramlat megépítése mellett érvelt. Gyurcsány Ferenc február végén írta alá Moszkvában a Déli áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló megállapodást.

Az egykori szociáldemokrata politikus a múlt héten két napot töltött a Ringier kiadócsoport működésének 175 éves évfordulója alkalmából szervezett programsorozat keretében Budapesten. A miniszterelnökkel nemcsak beszélgetett, Gyurcsány Ferenc társaságában megjelent a péntek délutáni, Hollán Ernő utcai jegyirodánál szervezett ellentüntetésen is, ahol beszédet mondott.