Saját kérdéseiket szavazták le a pártok

Vágólapra másolva!
Bár tavaly ősszel még összesen 300 képviselő támogatta a népszavazási kezdeményezéseket a pártfinanszírozás, a képviselői juttatások vagy a politikusok vagyonosodási vizsgálata ügyében, hétfőn a képviselők úgy döntöttek, mégsem szeretnének referendumot a hat kérdésben. A szavazás előtt az MDF-es Dávid Ibolya és az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós is leteremtette a nagy pártokat.
Vágólapra másolva!

MSZP-s igenekkel, ellenzéki tartózkodó szavazatokkal elfogadta az Országgyűlés azokat a határozati javaslatokat, amelyek értelmében nem rendelnek el népszavazást abban a hat kérdésben, amelyeket március 14-én engedett át az Alkotmánybíróság (Ab). A hat kérdésből ötöt az MSZP (Lendvai Ildikó és képviselőtársai), egyet a Fidesz és a KDNP (Navracsics Tibor, Semjén Zsolt és képviselőtársaik) nyújtottak be még tavaly ősszel, amikor még a képviselői fizetések és a Zuschlag-ügy volt a legfontosabb politikai téma, nem a koalíciós válság.

"Nem volt a világon még egy parlament, amely ilyet tett volna" - bírálta a nagy pártokat a szavazás előtt Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki arra emlékeztetett, hogy összesen 300 képviselő támogatta azokat a népszavazási kezdeményezéseket, amelyeket most leszavaztak. Elítélően szólt a kezdeményezésekről az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós is. "Szégyen, ami most zajlik az Országgyűlésben" - mondta.

Az MSZP kérdései lényegében megegyeznek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly október 1-jén bejelentett, tisztasági csomag néven ismertté vált javaslataival. A kormányfő bejelentése után két héttel MSZP-s képviselők benyújtották a népszavazási kezdeményezéseket az Országos Választási Bizottsághoz (OVB). Nem népszavazást szeretnénk, hanem megoldást - mondta akkor a kormányfő, utalva arra, hogy a kezdeményezés a politikai pártok "erőteljes ösztökélése".

Az Ab által jóváhagyott MSZP-s kérdések azt firtatnák az állampolgároktól, egyetértenek-e azzal, hogy a pártok csak a költségvetésből és magánszemélyektől fogadhassanak el támogatást, hogy az országgyűlési képviselőknek ne adjanak elszámolás nélkül költségtérítést, hogy összeférhetetlen legyen az országgyűlési képviselői és a polgármesteri tisztség, és rendszeresen vagyonvizsgálatot folytassanak az állami vezetőknél. A Fidesz-KDNP kérdése azt tudakolta, hogy a választók szerint meg kellene-e évenként vizsgálni a miniszterek, államtitkárok és képviselők vagyongyarapodását.

Mivel a kezdeményezések az Alkotmánybíróság elé kerültek, a nyilvánosságot pedig más ügyek foglalkoztatták, a népszavazási kezdeményezések nem voltak szem előtt. Márciusban aztán az Ab mind a hat kérdésben kimondta, meg lehet tartani a referendumot. Április 7-én az alkotmányügyi bizottság úgy döntött, nem támogatja a népszavazás kiírását A hivatalos indoklás szerint a kérdések egy részéről már törvény született, más kérdésekben pedig megkezdődött a jogszabályok előkészítése.

Az MSZP (Lendvai Ildikó és 147 képviselőtársa) kérdései:

- Egyetért-e Ön azzal, hogy jogszabályban meghatározott munkakört betöltő köztisztviselők esetében rendszeresen vagyongyarapodási vizsgálatot folytasson le az állami adóhatóság?

- Egyetért-e Ön azzal, hogy az állami vezetők esetében rendszeresen vagyongyarapodási vizsgálatot kelljen lefolytatni?

- Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselői tisztség összeférhetetlen legyen a polgármesteri tisztséggel?

- Egyetért-e Ön azzal, hogy szűnjön meg az országgyűlési képviselők elszámolási kötelezettséggel nem terhelt költségtérítése?

- Egyetért-e Ön azzal, hogy a pártok a központi költségvetésen kívül csak természetes személyektől fogadhassanak el támogatást?

A Fidesz (Navracsics Tibor, Semjén Zsolt és 151 képviselőtársuk) kérdése:

- Egyetért-e Ön azzal, hogy törvény tegye kötelezővé a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és az országgyűlési képviselők vagyongyarapodásának évenkénti vizsgálatát?