Az autósok pénzéből segítenék ki a BKV-t

Vágólapra másolva!
Várhatóan tovább emelkednek a parkolási díjak Budapesten, ami mellett újabb fizetős zónák kijelölése is várható. Ezeket az ötleteket tartalamazza egy új koncepció, amit - ha nem jár pluszköltséggel - a főváros közlekedési tanácsnoka is támogat. A mintegy 1-1,5 milliárdos bevétel a BKV kasszájába kerülne.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 10 százalékkal emelnék a jövő év elejétől Budapesten a parkolási díjakat - tartalmazza egy még pontosítás előtt álló koncepció. Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója, a terv egyik kidolgozója az [origo]-nak elmondta, hogy a pénzből részesülő kerületek az eddigi bevételt ezután is megkapnák, csak az emelés okozta pluszpénz kerülne át a jelentős hiánnyal küszködő BKV-hoz.

A még pontosításra váró koncepció - amelynek elkészítésére Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kérte fel az önkormányzat tulajdonában álló kft.-t - körülbelül 1-1,5 milliárd forintot hozhatna a közlekedési vállalatnak. Ez nem csak az emelésből jönne össze, a terv szerint újabb fizetős zónákat is kijelölnének Budapesten. Gyarmati példaként a XI. kerületi Bartók Béla utat, valamint a XII. kerületi Alkotás utat hozta fel.

Az [origo]-tól hallott a Gyarmati-féle koncepcióról Dancs Gábor, a főváros közlekedési tanácsosa, így annak részleteit nem is ismeri. A politikus "helyes gondolkodási iránynak, kidolgozásra érdemesnek" nevezte az elképzelést, s az ötlet - mint mondta - már felmerült általa tartott fórumokon is. "Ez a levegőben van" - fogalamazott.

Ugyanakkor hozzátette, hogy kizárólag abban az esetben támogatja a koncepciót, ha az csak egészen minimális pluszköltséggel jár. "Amennyiben úgy gondolkodtak a kidolgozók, hogy 1-2 évig viszi a pénzt, ezt követően hoz majd hasznot, akkor azt biztosan nem támogatjuk" - közölte Dancs.

"A bankok nagy örömmel finanszíroznák az új automatákat" - reagált erre Gyarmati, aki szerint így gyakorlatilag nem kerülne semmibe az ötlet azon része, hogy új övezeteket alakítsanak ki. A díjemelés pedig nem kerül semmibe.

Megkérdeztük Dancsot is, hogy szerinte hol lehetnek Budapesten az új fizetős zónák, a tanácsnok annyit mondott: "nem tudom, fogalmam sincs".