Menekülő autótolvaj után lőtt a rendőr Kőbányán

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Többször rálőtt egy rendőr egy őt elütni próbáló autó kerekére Kőbányán kedden. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerint a rendőrök azért ellenőriztek a kőbányai piac környékét, mert elszaporodtak ott a gépkocsi-feltörések. A járőrök tetten is értek két férfit, ám azok, amint meglátták őket, autójukba ugrottak és megpróbáltak elmenekülni. Az egyik rendőr leadott egy figyelmeztető lövést, ekkor az egyik férfi kiugrott a kocsiból és gyalog próbált elmenekülni. A helyszínen elfogták. Társa eközben megpróbálta elütni az egyik rendőrt, majd a Népliget irányába menekült. Ekkor lőtt a kocsi után a kerekére célozva a járőr. A kocsit egy benzinkúton találták meg később a Népliget mellett, de a sofőrt még keresik.