Átnyomja az új egészségügyi modellt a fővárosi koalíció

2008.04.23. 17:31

A szocialisták és az SZDSZ is megszavazza a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a fővárosi egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó javaslatot - ebben maradt a két kormánypárti frakció a szerdai koalíciós egyeztetésen. A javaslat szerinti modell bevezetése 400 millióba kerülne, és egy 10 fős programiroda dolgozna rajta.

Konszenzus jött létre, mindkét kormánypárti frakció megszavazza csütörtökön Horváth Csaba főpolgármester-helyettesnek a fővárosi egészségügyi struktúra átalakítására készített javaslatát - tudta meg az MTI a szerdai fővárosi koalíciós egyeztetés résztvevőitől.

John Emese, az SZDSZ és Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője is azt mondta, hogy a hatékonyabb betegellátáshoz elengedhetetlennek tartják a jelenlegi fővárosi egészségügyi struktúra átalakítását. John Emese hozzátette, egy hónapon belül elkészül egy forgatókönyv arról, hogy a további lépések miként kövessék egymást. Mint mondta, a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadásra kerülő javaslattal forrást biztosítanak az átalakításhoz szükséges háttértanulmányok elkészítésére is.

Korábban az SZDSZ és a főpolgármester nem támogatta azt, hogy az önkormányzat egészségügyi bizottságával párhuzamosan egy újabb, az egészségügyi koncepció kidolgozását irányító bizottságot hozzanak létre. Nem támogatta azt sem, hogy szakmai feltáró anyag nélkül alapítsák meg a Fővárosi Egészségügy Központ Zrt.-t.

Az MTI információi szerint a szocialista Horváth Csaba az általa benyújtott új budapesti egészségügyi modell útnak indításához összességében 400 millió forintot igényel, és egy 10 fős programirodát is szorgalmaz. Az iroda vezetőjének javasolt havi 850 ezer forintos bérezés nagyobb lenne a városháza 4-es metró biztosa fizetésénél. Az iroda dolgozói átlagosan havi 600 ezer forintos bruttó bérezést kapnának.

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnökének félórás késése miatt elmaradt a BKV helyzetével foglalkozó megbeszélés. Azt viszont mindkét fél kinyilvánította a koalíciós egyeztetésen, hogy az országos politikai helyzettől függetlenül továbbra is koalícióban vezetik a fővárost. Egyetértettek abban is, hogy várhatóan két hét múlva az MSZP- és az SZDSZ-frakció együttes ülést tart.

KAPCSOLÓDÓ CIKK