Alkotmánybírósághoz fordult a TASZ jogvédő szervezet a miatt a rendelet miatt, amelyre hivatkozva a bíróságok több esetben megtiltották az újságíróknak, hogy tudósítsanak a nyilvános bírósági tárgyalásokról. A jogvédő civil szervezet a jogszabály megsemmisítését akarja elérni.

Az Alkotmánybíróság előtt támadta csütörtökön a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezet az igazságügyi tájékoztatásról szóló miniszteri rendeletet, és annak megsemmisítését kérte.

Az 1986 óta hatályban lévő rendelet alapján az utóbbi időben is számos, közérdeklődésre számot tartó tárgyaláson korlátozták a bírósági tudósítók munkáját - olvasható a civil szervezet közleményében. A TASZ célja a fellépéssel, hogy a jövőben az újságírók megalázó procedúrák nélkül számolhassanak be a nyilvános bírósági eljárásokról.

"A kamerák zavarják a tárgyalás rendjét", "A népi ülnökök nem járulnak hozzá a felvételek készítéséhez" "Bíróként nem vagyok köteles ezt tűrni" - ilyen és ehhez hasonló érvelések hangzanak el a TASZ szerint, amikor a nyilvános tárgyalásokon a bírák megakadályozzák, hogy az újságírók vagy dokumentumfilmesek a munkájukat végezzék.

A TASZ álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy húsz évvel a rendszerváltás után a nyilvános tárgyaláshoz és a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő alapjogokat nem törvényi szinten, hanem egy alsóbb szintű jogszabályban rendezik. A civil szervezet szerint ráadásul a kifogásolt rendelet több ponton ellentétes például a büntetőeljárásról szóló törvénnyel, valamint az adatvédelmi törvénnyel.