Botrányba fulladt a turul miatt a közgyűlés

2008.04.24. 9:16

16.39 Berekesztett ülés
A folyamatos bekiabálások miatt Ikvai-Szabó Imre berekesztette a közgyűlés ülését. Demszky Gábor beszéde közben ugyanis a turul fennmaradásáért demonstrálók több felszólítás után is egyre hangosabban kiabáltak, ezért Ikvai-Szabó véget vetett a közgyűlésnek. A főpolgármester éppen arról beszél, hogy a turulmadár ellen katonai szimbólumként senkinek nincs kifogása, de a polgári áldozatok emlékműveként szerinte elfogadhatatlan, főként a két világháború közt működött antiszemita Turul Bajtársi Szövetség miatt.

Korábban Pokorni Zoltán azt javasolta, álljon el a főváros a bontástól, hiszen megállapodtak, a polgári áldozatok emlékére egy másik emlékművet állít a kerület, a turul pedig a katonáké maradhatna. A kerületi polgármester szerint a törvény lehetőséget ad arra, hogy elálljanak az érvényben lévő bontási határozattól, ha új körülmény merül fel. Pokorni azt mondta, a polgári emlékmű felállítása lehet ez az új körülmény.

A szabad demokrata Böhm András szerint a két politikai oldal közti vita lényege valóban abban állt, hogy a turul egyszerre kívánt emléket állítani a II. világháború polgári és a katonai áldozatainak. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte a fővárosnak nem áll módjában elállni a bontástól, hiszen arról bírósági ítélet van, azt pedig az önkormányzat nem bírálhatja felül.

16.20 Esernyő
A XII. kerüleri turul ügyének tárgyalása előtt biztonsági emberek fekete esernyőket helyeztek el a pulpitus közelében, számítva a tüntetők esetleges dobálózására.

15.20 Kismamabérlet
Ritkán látott egyetértéssel, 62 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta a közgyűlés a KDNP-s Rétvári Bence javaslatát, és létrehozta a kisgyermekeseknek szánt kedvezményes BKV-bérletet. Egy hónappal korábban a kormánypártiak még leszavazták ugyanezt az elképzelést, de azóta meggondolták magukat. A 3250 forintos bérlet szeptembertől lesz kapható.

14.50 Tüntetők a kapuk előtt
Nem sokkal fél három előtt megérkezett a városházára Novák Előd, a Jobbik korábbi szóvivője és körülbelül egytucatnyi, árpádsávos zászlókkal felszerelkezett tüntető. Az ülésterem ajtajában az őrség útját állta a csoportnak, akiknek táskáiból tojások és ködkürt került elő. Az őrség húsz percen keresztül nem engedte be Novákékat a terembe, ők viszont nem engedtek be egy fideszes képviselőt. Végül abban maradtak, hogy a ruhatárban leteszik a tojásokat és a kürtöt, így beléphettek.

13.06 Döntés helyett szünet
33 igen szavazattal 3 tartózkodás mellett nem kapta meg a szükséges minősített többséget (az összes képviselő fele plusz egy szavazat) az előterjesztés, mivel 31 képviselő, köztük a szocialista Balogh Pál nem nyomott gombot. Balogh a szavazás után jelezte, igennel voksolt, csak nem működött a gépe, de ez Tarlós szerint csak színjáték. Az ülést vezető Ikvai-Szabó ebédszünetet rendelt el.

12.50 Sokba kerül
Mindenki egyetértett abban, hogy a budapesti kórházi rendszer átalakításra szorul, és még Pesti Imre is azt mondta, van racionalitása a kórházak összevont működtetésének. Úgy véli azonban, hogy a főváros fordítva ül a lovon, amikor előbb pénzt rendel (összesen 383 millió forintot) az átalakítás részleteinek kidolgozására, és csak decemberben kíván dönteni. Pesti szerint az lenne a normális, ha előbb kidolgoznák a részleteket, majd az után döntenének a rendszer bevezetéséről, és rendelnének hozzá forrásokat.

12.45 Csecsen állapotok
A lónak is négy lába van, mégis botlik - szabadkozott az ismétlés miatt Steiner Pál szocialista frakcióvezető, aki szerint azonban mindenképpen szükség van az integrációra. Úgy vélte, jelenleg nagyon rossz a helyzet, az Uzsoki utcai kórházban például "csecsen állapotok" uralkodnak. Tarlós István le is csapta a magas labdát, gyorsan megkérdezte Demszky Gábort, mit szól hozzá, hogy főpolgármesterségének 18. évében ilyen a helyzet Budapesten.

12.30 Vissza az egész
Mégis megtárgyalja a közgyűlés az egészségügyi modellről szóló előterjesztést, miután az egyórásra nyúlt szünetről visszatérve Horváth Csaba ügyrendi javaslatot tett az ismételt napirendre vételre. A főpolgármester-helyettes szerint erre azért van szükség, mert százmilliós terheket jelent a fővárosnak az egészségügyi rendszer fenntartása.

Forrás: MTI
John, Steiner és Gy. Németh

Isten nevében  kérem önöket, hogy ha a jövőben ismét napirendre tűznek egy izzadságszagú javaslatot, amit a közgyűlés egyszer már leszavazott, ne indokolják meg! - reagált a javaslatra Tarlós István. A közgyűlés végül 34 igen, 3 nem szavazattal ismét napirendre vette a kérdést. A Fidesz és a KDNP 30 képviselője nem szavazott.

11.32 - Időkérés
Az SZDSZ-frakció fél óra tárgyalási szünetet kér - jelentette be John Emese frakcióvezető. A szabad demokraták a főpolgármesterrel együtt elvonultak tanácskozni. Az ellenzéki képviselők azon viccelődnek, hogy Bojárral százszor leíratják: "Többet nem nyomok rossz gombot!"

11.05 - Kórházholding elnapolva
Rövid vita után a közgyűlés levette a napirendről a Budapest Egészségügyi Modell kialakításához szükséges döntések címet viselő javaslatot, vagyis ismét elhalasztotta a fővárosi kórházak összevonásáról szóló döntést. Szerdán már úgy tűnt, elvi megállapdás született a holding létrehozásáról, de Bojár Iván szabad demokrata képviselő igen szavazatával a közgyűlés elfogadta a fideszes Pesti Imre ügyrendi indítványát, és levette a napirendről a kérdést.

10.40 - Haladék a Schöpf-Mereinek
Szinte teljes egyetértéssel, 63 igennel 1 nem és 1 tartózkodás ellenében levette a közgyűlés a napirendről a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. végelszámolásáról szóló előterjesztést. A kormánypárti és az ellenzéki képviselők felváltva fejezték ki értetlenségüket azért, amiért a Horváth Csaba által jegyzett javaslat végleg megszüntette volna a szülészeti intézményt, amely alól 2007 áprilisában húzta ki a talajt a kormány, amikor megvonta az államilag finanszírozott kapacitást.

Ez a hajó már elment - mondta a szavazás után Horváth, aki szerint a Schöpf-Merei már menthetetlen, hiszen nincs kapacitása, sikertelenül próbálták privatizálni, és a dolgozók is távoztak már az intézményből. Arra emlékeztetett, hogy havonta 20 millió forintba kerül a kórház agóniája, vagyis a levétellel csak azt érte el a közgyűlés, hogy elköltött még 20 milliót.

10.15 - Családi ezüst
Nem volt a legfényesebb év 2007, de tisztességgel helytálltunk - vezette fel a fővárosi önkormányzat 2007. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. A zárszámadás szerint a fővárosnak tavaly 460,7 milliárd forint bevétele, 416,7 milliárd kiadása volt, vagyis 43,9 milliárd többlettel zárta az évet. Ez persze csak elméleti többlet, hiszen ennek a pénznek is megvan a helye, csak nem tavaly használták fel, hanem idén fogják.

Az ellenzék szerint a főváros felelőtlenül gazdálkodik, és feléli a vagyonát, például eladta több részvénycsomagját is. Nem ért egyet ezzel Ikvai-Szabó, aki szerint az értékesített vagyonból ismét vagyon lesz. A közgyűlés a zárszámadást 34 igennel, 29 nemmel, 3 tartózkodás mellett fogadta el.

9.52 - Ünnepélyes pillanat
Ez az önkormányzat fennállásának legünnepélyesebb pillanata - mondta a végszavazás előtt az ülést vezető Horváth Csaba, arra kérve a képviselőket, hogy ennek szellemében voksoljanak. A közgyűlés 37 igen szavazattal jóváhagyta a pályázat benyújtását, a Fidesz 30 képviselője nem nyomott gombot.

9.45 - Tarlós és a telefonkönyv
Én is köszönöm mindenkinek, akit főpolgármester-helyettes úr esetleg kifelejtett a telefonkönyvből - mondta Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője. Tarlós és a KDNP-s Bagdy Gábor is azt kifogásolta, hogy a beruházás egyre drágább - az előterjesztésben már 517 milliárdos teljes költség szerepel - és egyre csúszik. Hagyó erre azt mondta, a költségnövekedést a közgyűlés is támogatta, hiszen az a vitatott tanácsadói szerződések kiváltását szolgálja. A féléves tartalék időt azért építették be, hogy nehogy kiszaladjon a beruházás az EU-nak vállalt határidőből.

9.33  224 milliárdot kérünk
Zárt ülésen tárgyalt személyi kérdések után a közgyűlés rátért a négyes metró pályázatára. Az előterjesztő Hagyó Miklós hosszan sorolta, kiknek mond köszönetet azért, hogy a 2007 nyara óta tartó munka a célegyenesbe ért. A főváros a Közlekedési Operatív Program (KözOP) keretében 261 milliárd forint támogatást szeretne kapni a metró első, Kelenföldtől a Keleti pályaudvarig futó első szakaszra, amelyből 224 milliárd lenne az uniós pénz, a többi a hazai társfinanszírozás.

9.05 - Megy a metró Brüsszelbe
Hagyó Miklós főpolgármester javaslatára a közgyűlés úgy döntött, előreveszi az eredetileg a 22. helyre tervezett előterjesztést a négyes metró európai uniós támogatási pályázatáról. Hagyó szerint a hivatal munkatársainak, akik kidolgozták a pályázatot, délután már Brüsszelbe kell utazniuk egy egyeztetésre.

8.50 - Késés, csengetés
A meghirdetetthez képest húsz perc késéssel kezdődött az ülés, Demszky Gábor főpolgármesternek így is csak hosszú csengetés és több felszólítás után sikerült a helyükre parancsolni a képviselőket.

8.30 - Megnézték a táskákat
A Jobbik turul-védő tüntetőinek megjelenésére készül a Városháza környékén a rendőrség,  az ülésterembe pedig csak az után lehetett belépni, hogy közterület-felügyelők átvizsgálták a táskákat. Az őrség attól tart, hogy a XII. kerületi turulszobor elbontása ellen tiltakozók tojással dobálják meg a főpolgármestert és a képviselőket. Az emlékművel kapcsolatban két előterjesztés is szerepel az előzetes napirenden, az egyiket Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes, a másikat.Pokorni Zoltán (Fidesz) kerületi polgármester jegyzi.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK