Oszlopokat döntött ki egy autós Budapesten

Vágólapra másolva!
Lezárták a budapesti Szent Orbán teret, mert egy autós kidöntött két villanyoszlopot. A balesetben senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Két villanyoszlop kidőlt Budapesten a XII. kerületi Istenhegyi úton, a Szent Orbán térnél, miután egy autó kanyarodás közben nekihajtott az egyiknek - közölte a rendőrség pénteken. A kidőlt oszlop döntötte ki a másik oszlopot, az pedig a balesetet okozó autó mögött haladó járműre dőlt.

Személyi sérülés nem történt - mondta Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az Orbán teret lezárták, a Nógrádi utcából lefelé haladókat a Fodor utca felé terelik. Mezei László, a BKV fődiszpécsere elmondta: a baleset a 21-es és 90-es buszokat érinti, útvonalukat az Orbán térnél "megfelezték". A buszok a Moszkva tér és az Orbán tér, illetve a Pethényi út és Normafa között közlekednek.