Kisiklott kocsi akadályozza a 3-as metrót

Vágólapra másolva!
Kőbánya-Kispestnél bombariadó, az Árpád hídnál egy kisiklott kocsi miatt akadozott a 3-as metró közlekedése vasárnap délután. Bombát a végállomáson nem találtak ott már jár a metró, de a vonal túloldalán a kisiklott kocsi miatt buszok viszik az utasokat.
Vágólapra másolva!

Kisiklott egy metrókocsi vasárnap este az Árpád hídi megállónál, a szerelvény nem szállított utasokat, de a baleset miatt leállt a metróforgalom az érintett szakaszon. A BKV fődiszpécsere szerint a metrókocsi háromnegyed hat körül állt ki a forgalomból az Árpád hídi megállónál, amikor a szerelvény kisiklott. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a balesetet.

A kisiklott kocsi elállja az utat, így a többi metrószerelvény sem tud közlekedni a 3-as metrónak ezen a szakaszán. Az utasokat ezért pótlóbuszok szállítják a Lehel tér és Újpest-központ között. A hiba elhárítása több órába is telhet, így elképzelhető, hogy vasárnap már nem is közlekednek ezen a szakaszon a szerelvények.

Korábban a 3-as metróvonal másik végén okozott több mint egyórás szünetet egy bombariadó.Vasárnap délután egy férfi telefonált a rendőrségre, hogy bomba fog robbanni a Kőbánya-Kispest metróállomáson. A végállomást kiürítették, de bombát nem találtak. A riadó miatt a szerelvények csak a Határ útig közlekedtek, onnan buszok szállították az utasokat egészen negyed hétig. A BKV fődiszpécsere szerint a lezárás csak a metrómegállót érintette, a mellette lévő buszvégállomást és a vasúti pályaudvart nem. A rendőrséget öt óra körül hívta fel egy férfi, aki közölte, hogy este hat órakor bomba robban a Kőbánya-Kispest metróállomáson.