Több mint másfélszeresére nőtt tavaly a kullancs okozta megbetegedések száma Magyarországon. A térségben nőtt a veszélyes területek nagysága, de a statisztika romlásában jelentős szerepet játszott egy megfertőződött turistacsoport is.

Jelentősen, 65 százalékkal nőtt tavaly a kullancs okozta agyvelő- és agyhártyagyulladásos megbetegedések száma az előző év adataihoz képest Magyarországon - mondta Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke. A fertőzött esetek száma 115-ről 175-re emelkedett egy év alatt, ebben közrejátszott az is, hogy egy turistacsoport tucatnyi tagja betegedett meg kullancs fertőzte kecsketejtől.

Kapiller hozzátette: Közép-Európában az elmúlt években 10 százalékkal nőtt a kullancsveszélyes területek nagysága, Magyarországon pedig Budapest, valamint Pest, Nógrád, Vas, Zala és Somogy megye tartozik a legfertőzöttebb területek közé. Kapiller szerint a globális felmelegedés következtében, az egyre enyhébb telek miatt Európában és Magyarországon is egész évben aktívak a kullancsok.

Tévhit, hogy a vérszívók csak fentről, fákról és bokrokról leesve kerülhetnek az emberekre és az állatokra, ugyanis egyes kullancsfajok alulról másznak fel - figyelmeztetett az elnök. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak csípéssel, hanem a kullancsok terjesztette kórokozókkal fertőzött állatokon keresztül is meg lehet betegedni.

A sajtótájékoztatón Vészi Zsuzsanna gyermekorvos elmondta: a megbetegedések közül a Lyme-kór a leggyakoribb, ez azonban antibiotikummal gyógyítható. Viszont a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás esetén a gyógyszeres kezelés nem minden esetben biztosít teljes gyógyulást, ezért fontos a megelőző védőoltás-sorozat - tette hozzá Kapiller.

A Kullancsszövetség azt javasolja, ne csak a kullancsbetegségek, hanem a kullancsok ellen is védekezzünk, riasztószerekkel és a kertek elhanyagolt, bozótos területeinek megszüntetésével.