Vágólapra másolva!
Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott az olaszliszkai ügy. Több bőrruhába öltözött motoros jelent meg a tárgyaláson, ahol két vádlott védője arra kérte a bíróságot, hogy az agyonvert férfi említésekor ne használják a "tanár úr" megnevezést.
Vágólapra másolva!

Tanúk meghallgatásával folytatódott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán 2006. október közepén történt bűncselekmény tárgyalása hétfőn. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel részben társtettesként, részben felbujtóként nyolc embert vádolnak. A Czibrik Attila bíró vezette tárgyalás két hónap után folytatódott, korábban ugyanis az egyik ügyvéd betegsége miatt a büntetőpert elnapolták.

A tárgyalás során a másod- és ötödrendű vádlottak ügyvédje arra kérte a bíróságot, hogy tartózkodjék a sértett Szögi Lajos foglalkozásának megnevezésétől, mert a "tanár úr" kifejezés véleménye szerint alkalmas lehet vélt vagy valós indulatok felkorbácsolására.

A bíró ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a néhai sértett foglalkozását maguk a vádlottak is többször említik még a jegyzőkönyvekben is, a "tanár úr" kifejezés pedig nem alkalmas indulatkeltésre, illetve érzelmek kiváltására.

A tanúk többsége arról számolt be, hogy a bántalmazás után érkeztek a tragédia helyszínére, és az eset kapcsán kevés a konkrét információjuk. Az egyik tanú időközben meghalt, neki a korábban tett vallomását olvasta fel a bíróság.
A nyilvános tárgyaláson a közönség soraiban bőrruhába öltözött motorosok is megjelentek. A büntetőper szerdán folytatódik.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 2006. október 15-én. A tragédia előzménye az volt, hogy a férfi gépkocsijával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de - mint később kiderült - sérülést nem szenvedett.