Szabadi Béla felfüggesztett börtönt kapott

2008.04.29. 12:06

Hivatali visszaélést és hűtlen kezelést követett el Szabadi Béla, az Orbán-kormány államtitkára - mondta ki a bíróság. Szabadi utasítására állami cégek szerződtek az FTC-vel, mások pedig szaktanácsadásért milliókat kaptak, de nem végeztek munkát a Fővárosi Ítélőtábla szerint. Szabadi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, az ítélet nem jogerős.

Nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Szabadi Bélát, az Orbán-kormány földművelésügyi minisztériumának politikai államtitkárát. Szabadit hivatali visszaélésben és hűtlen kezelésben találták bűnösnek.

A másodfokú bíróság szerint Szabadi akkor követett el hivatali visszaélést, amikor politikai államtitkárként állami cégeket utasított reklámszerződések megkötésére az FTC-vel. A hűtlen kezelést pedig abban az ügyben állapították meg, ahol két vádlott több millió forintot vett fel a Concordia és a TIG Kht.-vel kötött megbízási szerződések alapján szaktanácsadásért, holott munkát egyikük sem végzett.

Egy másik ügyben viszont felmentette Szabadit a másodfokú bíróság. Itt a minisztérium által vásárolt első osztályú repülőjegyekről volt szó. A politikus minden vádpontban tagadja bűnösségét, és az ellene folyó eljárást többször is koncepciósnak minősítette.

A tábla kedden helybenhagyta az első fokon 2006-ban kiszabott két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztést Szabadi esetében. A szóbeli indoklás szerint a büntetéskiszabás során figyelembe vették a vádlott rossz egészségi állapotát, évek óta tartó súlyos betegségét.

A másodfokú ítélet nem jogerős, mert a bűnösség tekintetében részben ellentétes az elsőfokúval. Az ügyész súlyosításért, a vádlottak és a védelem teljes felmentésért fellebbezett, így a Szabadi-ügy harmadfokon a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKK