Meghajolt az új miniszter az MSZP előtt

2008.05.08. 10:39

Bár az új egészségügyi miniszter, Székely Tamás hétfőn még rossz ötletnek tartotta a sokat vitatott pénztártörvény visszavonását, csütörtökön bejelentette, hogy javasolja a jogszabály hatályon kívül helyezését. Székely új törvényt fog beterjeszteni, amely más szempontokat vesz figyelembe, mint a mostani jogszabály.

Az egészségbiztosításról szóló törvény hatályon kívül helyezését javasolja Székely Tamás egészségügyi miniszter. A tárcavezető ezt csütörtökön jelentette be egy budapesti konferencián. Hozzátette, hogy a javaslatot a jövő héten terjeszti a kormány elé, amely várhatóan jövő szerdán tárgyal majd erről.

Székely szerint a biztosítói funkciót meg kell erősíteni, ezért olyan tervezetet terjeszt a kormány elé, amely a területi kiegyenlítést és a népegészségügyi szempontokat veszi figyelembe, továbbá megteremti a szolgáltatás-vásárlás felelősségét és szabadságát.

A hét elején vált egyértelművé, hogy az MSZP vissza akarja vonni a pénztártörvényt, miután az MTI névtelenül nyilatkozó szocialista képviselőkre hivatkozva beszámolt róla, hogy a meglévő jogszabály módosítása helyett inkább annak teljes visszavonását akarja a frakció.

Székely Tamás hétfőn ezzel a javaslattal kapcsolatban még szkeptikusan nyilatkozott. Újságíróknak azt mondta, hogy a törvény visszavonása önmagában számos kérdésre nem ad választ. Szerinte a törvény ugyanis a teljes egészségügyi joganyaghoz hozzányúl, így a visszavonásakor előfordulhat, hogy az egészségügy számos területe szabályozatlan marad, vagy visszaáll egy régebbi, nem megfelelő szintre. Az elmúlt néhány napban azonban a jelek szerint megváltozott az új miniszter véleménye, és korábbi aggályai ellenére teljesíti az MSZP kívánságát.

Az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvény tervezetét hosszas koalíciós egyeztetés után fogadta el a kormány, majd a parlamentben az MSZP és az SZDSZ kétszer is megszavazta. A dupla szavazásra azért volt szükség, mert az államfő az első döntés után vissszaküldte a törvényt a parlamentnek. Az ellenzék és számos civil szervezet bírálta a törvényt, mert az lehetőséget adott arra, hogy magántőke is megjelenjen (kisebbségi tulajdonosként) az egészségbiztosítási pénztárakban.

Miután a március 9-i népszavazáson résztvevők túlnyomó többsége elutasította az egészségügyi reform egyéb elemeit - vizitdíj, kórházi napidíj -, az MSZP felvetette a már elfogadott pénztártörvény módosítását. Ezt az SZDSZ nem volt hajlandó elfogadni, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy felmondták a koalíciót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK