Gyurcsány: Szakítani kell a Magyar Gárdával

Vágólapra másolva!
Mindenki szakítsa meg kapcsolatát azokkal, akiknek közük van a Magyar Gárdához, szakítsa meg kapcsolatát a Jobbikkal, a polgármesterek pedig ne adjanak helyet a Magyar Gárda felvonulásainak - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, a szocialista párt Békenap című rendezvényén pénteken Budapesten. A békenappal párhuzamosan Gonda László vezetésével mintegy 30-40 ellentüntető gyűlt össze a Batthyány téren pénteken kora este.
Vágólapra másolva!

Olyan országban akarunk élni, ahol a parlamenti pártok nem működnek együtt azokkal, akik a Magyar Gárdát alapították - mondta a kormányfő a megemlékezés résztvevői előtt. Hozzátette: a Magyar Gárda a XX. századi magyar történelem legtragikusabb örökségének hordozója. A miniszterelnök-pártelnök beszédében hangsúlyozta: az MSZP a demokratikus közép legelkötelezettebb pártja, a magyar baloldal pedig azt keresi, ami összeköti az embereket.

Gyurcsány beszédét azzal kezdte: "Figyelmeztetni jöttem". Mint mondta, többek között arra akar figyelmeztetni: ha az embereknek nincs erejük megküzdeni a demokratikus Magyarországért, akkor azok lesznek a hangosabbak, akik jogot formálnak arra, hogy megmondják, ki a magyar.

"Mi vagyunk a magyarok" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc, ugyanakkor hangsúlyozta: másokról sosem mondják, hogy ők magyarok-e vagy sem. Értsük meg: ha van olyan, hogy Gój Motorosok, akkor ők azt mondják, hogy nem zsidók, tehát nyilván fontos, kik zsidók és kik nem zsidók - mondta.

Az MSZP Békenap című rendezvényén felszólalt Burány Sándor, a szocialista párt fővárosi elnöke is. A politikus úgy fogalmazott: amikor szólásszabadság van, a demokratáknak az a dolguk, hogy ne csak a kirekesztő nézeteknek legyen helyük, hanem azoknak is, akik ebből nem kérnek.

A Békenap című rendezvényen a megemlékezők Gyurcsány Ferenc beszéde után meghallgatták a Himnuszt, majd fáklyákkal a kezükben és a miniszterelnökkel együtt a Cipők a Duna-parton emlékműhöz vonultak, ahol virágokat és a fáklyákat helyezték el.

A rendezvény nagyobb rendzavarás nélkül ért véget néhány bekiabálástól, valamint a megemlékezők és a kormány ellen tüntetők közötti szóváltástól eltekintve.

Ellentüntetők a Batthyány téren

Az árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtató emberek egy óriásvásznat feszítettek ki a rakpart fölött, amelyre azt írták: Hitler+Sztálin=Katyn. Az ellentüntetők a kormányellenes tüntetésekről már jól ismert rigmust: "Táncolj, Feri, búcsúbuli!" kiabálták egy mikrofonba. Az ellentüntetés fő szervezője a Kossuth térről jól ismert Gonda László, akinek fellobogózott mikrobusza is a téren parkolt.