Gyerekek rongáltak az egri katonatemetőben

Vágólapra másolva!
Elismerték tettüket az egri katonatemető megrongálói, de nem büntethetőek, mivel még gyerekkorúak. A helyreállítás 250 ezer forintba került.
Vágólapra másolva!

Négy, még gyerekkorú fiú döntötte le és törte össze az egri Hősök temetőjében azokat a sírköveket, amelyek alatt az első világháborúban elesett katonák nyugszanak - tájékoztatta a nyomozás eredményéről a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t hétfőn. A fiúk elismerték az április 19-én elkövetett, általuk gyerekcsínynek nevezett rongálást, ám koruk miatt nem büntethetőek, ezért nem indult ellenük eljárás - közölte Soltész Bálint.

A huszonkét felborított sírkövet, illetve összetört kőfejfát 250 ezer forintos költséggel állította helyre az önkormányzati tulajdonú Városgondozás Kft.