Bizakodik az Egerben megvert diák orvosa

2008.05.14. 13:20

Még 4-5 napig közvetett életveszélyben lehet az az átányi kamasz, akit egy társa súlyosan megvert egri iskolájuk kollégiumának folyosóján. Orvosa ugyanakkor bízik benne, hogy felépül. A verekedést több társuk végignézte. A rendőrök már kihallgatták a sérüléseket okozó szakmunkástanulót, aki részben beismerte az ütlegelést. A két diák között régóta húzódó konfliktust lezáró verés életveszélyt okozó súlyos testi sértésnek számít, amiért több év szabadságvesztést is kaphat a fiú.

"Arc- és orrcsonttörést, valamint agyzúzódást szenvedett a fiú, amiből az utóbbi a súlyos, de az állapota kielégítő" - közölte az [origo]-val Molnár Ferenc, aki felvette a 16 éves kamaszt az egri Markhot Ferenc Kórház traumatológiájára. Az orvos szerint ezeket a sérüléseket erős, hirtelen ütések okozhatták. A kedd délután beszállított fiú még 4-5 napig úgynevezett közvetett életveszélyben van, de az orvos azt állította: "Emberi számítás szerint életben kell maradnia" - fogalmazott Molnár.

Az átányi fiatalember magánál van, már a rendőrök is kihallgatták, fogadta a környékbeli faluból hozzá látogatóba érkező szüleit is. Bár orvosai szerint "teljesen fel kell épülnie", Molnár István azt mondta, az agyzúzódás következtében "lelki személyiségváltozás" bekövetkezhet a fiúnál.

Régóta meglévő konfliktus vezetett a kedd délutáni verekedéshez az ügyben nyomozó Heves Megyei Rendőr-főkapitányság információi szerint. Soltész Bálint szóvivő közölte, a sajtóhírekkel ellentétben egyetlen gyanúsított van, aki "részben beismerte" az ütlegelést. "Bizonyos részeket másként mondott el" - közölte a szóvivő arra, hogy ez mit jelent.

Kerestük a szülőket is Átányon, de az egyik szomszédjuk szerint nincs mobiljuk, és a fiúhoz utaztak az egri kórházba.

Számos szemtanúja volt a kollégiumi folyosón a verekedésnek, a rendőrök emiatt folyamatosan hallgatják ki a Bornemissza Gergely Szakiskola diákjait, és orvos szakértőt is kirendeltek. Felhívtuk az intézményt is, de közölték, hogy "ebben az ügyben" nem nyilatkoznak. Az MTI információi szerint a konfliktus idején a folyosón tartózkodó felügyelő tanár gyors közbeavatkozása akadályozta meg, hogy tovább durvuljon az ütlegelés.

Mint az ügy kapcsán kiderült, a mostani nem az első rendőrségi beavatkozást igénylő verekedés volt az iskolában. Néhány hónapja ugyancsak két szakmunkástanuló verekedett össze, ami után szintén eljárást indított az egri rendőrkapitányság.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK