Érvénytelen a kazincbarcikai népszavazás

Vágólapra másolva!
Érvénytelen volt a május 18-i ügydöntő népszavazás az észak-borsodi Kazincbarcikán, ahol a kórház működtetési és vagyonkezelői jogának átadásáról dönthettek a város lakói.
Vágólapra másolva!

A 25 626 névjegyzékben szereplő választópolgárból 7 452-en járultak vasárnap reggel hat órától este hétig az urnákhoz. A részvételi arány így nem volt elegendő ahhoz, hogy az ügydöntő népszavazás érvényes legyen.

A vasárnapi szavazás akkor lett volna érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele - 50 százalék, plusz egy fő - elmegy voksolni, emellett akkor lett volna eredményes, ha a megfogalmazott kérdésre a résztvevők több mint fele azonos választ ad. Illés Pál, Kazincbarcika jegyzője megerősítette: a népszavazás érvénytelen volt, mivel a választók mindössze 29,08 százaléka nyilvánította ki véleményét.

A népszavazás kérdésére - amely szerint "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Kazincbarcikai Városi Kórház működtetési és vagyonkezelői jogát az önkormányzat átadja más cégnek vagy szolgáltatónak?" - 915-en válaszoltak igennel, ez a résztvevők 12,32 százaléka, 6.510 szavazó, azaz 87,68 százalék nemmel voksolt. Fellebbezésre három nap áll rendelkezésre.

Trencsényi Erzsébet, a kórház igazgatója szerint, bár a népszavazás nem volt eredményes, mégis hasznos volt, mivel a referendum kiírása óta számos dolog megváltozott, az egészségügyi intézmény adósságállománya csökken. A kórház ügye ismét az önkormányzati képviselőtestület asztalára kerül, a képviselők döntenek majd a továbbiakról.

Rizner József, az Összefogással Barcikáért Egyesület elnöke, a népszavazás egyik kezdeményezője azt mondta: bár nem volt elegendő a részvételi arány, elsöprő a nemek száma. Több mint amennyi szükséges lenne egy érvényes szavazás esetén. A testületnek így mindenképp el kell gondolkodnia a kórház sorsáról.

Szitka Péter, a város polgármestere (MSZP) a helyi televíziónak úgy nyilatkozott, hogy az eredménytelen népszavazás az itt élők részéről jelzés értékű, a lakók ezzel azt üzenték, a testületre bízzák a további feladatokat.

A kazincbarcikai önkormányzat tavaly októberben írt ki először nyilvános pályázatot a városi kórház hosszú távú működtetése bérbeadására, ennek eredménytelensége miatt november 30-án ismét pályázatott hirdetett. Végül hárman adtak be ajánlatot, a budapesti székhelyű HospInvest Zrt., a Debreceni Egyetem, továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint vele közösen a Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft.

Eredményt nem hirdettek, mert időközben hat önkormányzati képviselő helyi népszavazást kezdeményezett, a képviselőtestület pedig ezt egyhangúlag megszavazta.