Engedély nélkül telepítik az új postaládákat

2008.05.20. 20:33

Elfogadhatatlannak és arcátlannak nevezte Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának elnöke azt, hogy a Magyar Posta a fővárosi önkormányzat döntését figyelmen kívül hagyva telepíti az új postaládákat Budapesten.

Ughy Attila emlékeztetett rá, hogy a szakbizottság már több határozatot hozott a városképbe jobban illeszkedő régi postaládák megőrzése érdekében. Ezt politikai hovatartozásuktól függetlenül támogatták a képviselők csakúgy, mint a városvédők is. Abszurd dologként említette az elnök, hogy a posta engedély nélkül telepíti az utcai postaládákat, s ehhez utólag próbál közterület-használati engedélyt szerezni.

A fideszes politikus szerint a posta már közel félszáz könnyen rozsdásodó lemez postaládát kihelyezett a régi, időtálló öntöttvas postaládák helyébe.

A levélgyűjtő szekrények cseréjének oka egy kormányrendelet, amely kimondja, hogy az ország összes postaládájának alkalmasnak kell lennie egy "nagyformátumú levél gyűrődésmentes felvételére", valamint, hogy a ládáknak elérhetőknek kell lenniük a kerekesszékes ügyfelek számára is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK