Egyszerre zárják le a budai rakpartokat

Vágólapra másolva!
Két hónapra lezárják Budán az alsó és felső budai rakpart jelentős részét is a 4-es metró Gellért téri állomásának építése miatt. A városvezetés szerint ezzel a lépéssel tartani lehet majd a metróépítés végső határidejét.
Vágólapra másolva!

Mintegy két hónapra, június 16-tól augusztus 20-ig egyszerre lesz lezárva a budai alsó és a felső rakpart a 4-es metró Gellért téri állomásához kapcsolódó lejtakna építése miatt - közölte Czuk Dorottya, a főpolgármesteri hivatal sajtófőnöke. A Főpolgármesteri Kabinet döntésének megfelelően a lejtakna építésének munkálatait összehangolják a budai főgyűjtőcsatorna építésével az alsó rakparton - tette hozzá.

A döntést a sajtófőnök azzal indokolta; hogy így tartani lehet a 4-es metró Gellért téri állomása építése befejezésének végső határidejét és a rövidebb ideig kell majd a forgalmat korlátozni.

Az MTI információi szerint a kabinet második olvasatban tárgyalt kedden Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettesnek erről az indítványáról. A javaslat szerint a Budafoki út kétirányú forgalmát és az ottani buszközlekedést csak úgy tudják biztosítani, ha elbontják a Gellért téri díszburkolat jelentős részét, s egy ideiglenes útpályát alakítanak ki.

Ez a megoldás a 4-es metró Gellért téri állomása és a hozzá kapcsolódó felszíni létesítmények elkészültéig marad fenn. Hagyó előterjesztése tartalmazza azt is: a lejtakna építésének egy évvel előbbre hozásával elérhető, hogy a Gellért téri metróállomás építése "ne kerüljön kritikus útra" és ezáltal nem veszélyeztetnék a 4-es metró véghatáridejét sem.