Daganatos betegségben szenved Pécs polgármestere

Vágólapra másolva!
Daganatos betegségben szenved Pécs polgármestere, Tasnádi Péter - ezt a politikus maga jelentette be. Tasnádi közölte, továbbra is polgármester marad.
Vágólapra másolva!

Tasnádi Péter, Pécs polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy daganatos betegségben szenved. Tasnádi azt mondta, eldöntötte, hogy legyőzi a betegséget, amit korai stádiumban diagnosztizáltak nála, és nem kíván lemondani.

"A szervezetemben megindult folyamatokat sikerült visszafordítani, továbbra is végezni fogom a munkámat" - mondta a polgármester, aki ezzel ellenfeleinek is üzenni akart. "Köszönöm szépen, jól vagyok, a küzdelmet saját magamnek kell megvívni, és meg is fogom vívni" - jelentette ki a sajtótájékoztatón.

Beszámolt arról, hogy még idén januárban, egy influenzával összefüggésben került kórházba. Akkor derült ki, hogy szervezetében daganatos elváltozások vannak. Több kezelésen esett át, a legutóbbi vizsgálatok eredményei alapján tüneteinek nagy része már megszűnt.

A Fidesz közleményben kívánt jobbulást a polgármesternek. "A magam és a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nevében jobbulást kívánok neki. Bízunk abban, hogy mielőbb leküzdi a betegséget, és hosszú, tartalmas életet élhet családjával" - írta Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője.

Páva Zsolt, a pécsi Fidesz-KDNP ellenzékben lévő közgyűlési frakciójának vezetője Tasnádi Péter bejelentésére közleményben úgy reagált, elismeréssel adóznak a polgármester bátorsága, nyíltsága előtt, hogy felfedte betegségét a nyilvánosság előtt. "Frakciónk sem most, sem pedig a jövőben nem kívánja politikai ügyként kezelni ezt a bejelentést, és ezt várjuk a közgyűlés többi politikai szereplőjétől is. Úgy véljük ugyanis, hogy a betegség nem lehet politikai ügy tárgya, egy ember egészségi állapotát nem szabad politikai célokra fel-, illetve kihasználni" - olvasható a közleményben.

Tasnádi azután lett Pécs polgármestere, hogy elődje, Toller László autóbalesetet szenvedett. A 2006 júniusában történt balesetben a szocialista poltikus maradandó fogyatékosságot szenvedett - máig kómában fekszik. A baleset okozóját nemrégen nem jogerősen másfél év fogházra ítélték.

Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz. A város évek óta készül az eseménysorozatra, a pályázatot még Toller vezetése alatt nyerték el, azóta pedig Tasnádi irányításával koordinálják a kulturális főváros-projekt megvalósítását. A projekt körül több botrány tört ki az elmúlt években, a hírek a nagyberuházások csúszásáról, fejetlenségről szólnak. Pécs pedig jelentős adósságokat halmozott fel a kulturális főváros-program megvalósítása érdekében.