Kóka János, az SZDSZ elnöke szerint pártjának jelenleg - főként a Fidesz esetleges kétharmados győzelme miatt - nem érdeke az előrehozott választás, de a "bársonyos semmittevésből" sem kérnek. Úgy véli, ősszel a szakértői kormány lesz a politika legfontosabb kérdése.

"Hiszek abban, hogy még nem késő, fordíthatunk a helyzetünkön" - írta a Népszabadság csütörtöki számában megjelent, Félidő című publicisztikájában Kóka János, az SZDSZ elnöke. Kóka a Bajnokok Ligája 2005-ös döntőjéhez hasonlította Magyarország helyzetét (a félidőben 3-0-ra vezetett a Milan, de a Liverpool kiegyenlített, majd győzött), szerinte a választásokig hátralévő két évben még rendbe lehet tenni a gazdaságot.

Kóka szerint az SZDSZ nem érdekelt az előre hozott választásokban, mivel az a Fidesz kétharmados győzelmét jelenthetné. Nem érdekeltek ugyanakkor abban sem, hogy a kormány támogatáshiányában cselekvésképtelen legyen. Ha mégis bekövetkezik a "bársonyos semmittevés" - írta a pártelnök - a szabad demokratáknak mérlegelniük kell, mi szolgálja az ország érdekét.

Adódhat olyan helyzet, amikor az ország érdeke az, hogy menjen a kormány - írta Kóka, aki szerint ez akkor következhet be, ha felrúgnák a konvergenciaprogramot, vagy olyan költségvetést nyújtanának be, amely sérti az ország hosszú távú érdekei. Kóka szerint pártja támogatná egy szakértői kormány felállítását is, amelyet nem kötnének pártpolitikai érdekek. Úgy véli idén ősszel ez lesz a politika legfontosabb kérdése, miután az SZDSZ semmi esetre sem fog újra koalíciót kötni az MSZP-vel, még akkor sem, ha azt nem Gyurcsány Ferenc vezeti.