Korrupcióval gyanúsítanak egy exállamtitkárt

Vágólapra másolva!
Súlyos korrupció gyanújába keveredett Benedek Fülöp, az agrártárca korábbi szakállamtitkára, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint Benedeket már ki is hallgatták gyanúsítottként hivatali visszaélés miatt.
Vágólapra másolva!

A Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség a napokban hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki Benedek Fülöpöt, aki korábban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára volt. A lap értesülései szerint a bűncselekmény egy korrupciógyanús pákozdi földügylethez kapcsolódik, ezt Juhász András, a Fejér Megyei Főügyészség vezetője is megerősítette, hozzátéve, hogy az ügyben több gyanúsított is van. Az ügyészségi vezető péntekre ígért részleteket, többek között arról, hogy a gyanú szerint mikor követték el a bűncselekményt.

Benedek Fülöp 2006 júliusától töltötte be az államtitkári posztot, majd idén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese lett. A vagyonkezelő szóvivője, Száraz Gábor a laptól értesült arról, hogy Benedeket állítólag gyanúsítja az ügyészség, így ezzel kapcsolatban nem tudott nyilatkozni. A lap kérdésére elmondta, hogy Benedek is átesett a vezetőknél kötelező C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon, és ha valamit nem találtak volna rendben, nem tölthetné be ezt a pozíciót.