Kéri szerint lehallgatták az Orbán-beszédet

2008.05.26. 7:12

Fedett módszereket sejt az Orbán-beszéd tartalmának kiszivárgása mögött Kéri László politológus - írja a Magyar Nemzet. Kéri meghívására vett részt a Fidesz-elnök egy nem nyilvános fórumon április végén, amelynek a részletei megjelentek a sajtóban. Orbán utóbb megerősítette, hogy kormányra kerülés esetén felül fogják vizsgálni a nagyberuházásokat, amire Gyurcsány Ferenc úgy reagált: "El a kezekkel Magyarország építésétől!"

Kéri László politológus szerint fedett módszerekkel hangfelvétel készült arról az április 30-i fórumról, amelyen az ő meghívására részt vett Orbán Viktor Fidesz-elnök. Kéri a Magyar Nemzetnek nyilatkozott erről. A lapnak azt mondta, a titkosszolgálat lehallgatja a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szervezett összejöveteleket. A politológus szerint a nyolcvanas éveket idézi, hogy törvénytelen, titkosszolgálati módszerekkel figyelik az általa vezetett kört - írja a lap. Kéri arról nem beszélt, hogy az általa említett módszerekre rendelkezik-e valamilyen bizonyítékkal, vagy pedig csak sejtései vannak.

Múlt héten kerültek nyilvánosságra - az Index és  Hírszerző beszámolói nyomán - állítólagos részletek arról az április 30-i, színművészeti egyetemen tartott nem nyilvános fórumról, amelynek Orbán Viktor volt a vendége. Kéri László korábban az MTI-nek azt mondta, a 21 tagú klub, amelynek egykori média- és politológiaszakos diákok, volt tanítványai a tagjai, 1999 ősze óta rendszeresen tart beszélgetéseket a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az elmúlt csaknem 10 évben töb, mint százat rendeztek. Mint a klub közleményében írták, április 30-án, Orbán Viktort, a Fidesz elnökét hívták meg, aki három órán keresztül volt a vendégük, "a beszélgetés kifejezetten jó hangulatú, nyitott és őszinte volt".

A szombati Blikkben megjelent interjújában Orbán részben elismerte azokat, amiket a beszámolók szerint a fórumon mondott. A Fidesz elnöke az állami beruházásokról - amelyek kifizetését a beszámolók szerint felfüggesztené - szólva azt mondta, azok nagy része nem más, mint "állami umbulda". A metróberuházással összefüggésben úgy fogalmazott: "A következő kormánynak nincs választása, hogy akar-e tenni ez ellen valamit, vagy sem, hanem kötelessége kivizsgálni: hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beruházásnak a vége 500-700 milliárd forint". A beruházásokat meg kell csinálni, metróból is több vonal kellene - tette hozzá. Mint mondta, "azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezéseket, és a kérdés az, "belenyugszunk-e abba: a beruházások fele-harmada korrupcióra megy el".

Orbán Viktor a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt egy, a filmművészeti egyetemen tartott zártkörű találkozón még április végén. A Fidesz elnöke ezen a beszélgetésen a Hírszerző portál szerint azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva.

A portál információi szerint Orbán Viktor azt mondta Gyurcsány Ferencről, hogy "hülye, idióta, lássuk be", és erre a balatonőszödi beszédet hozta fel példaként, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a kormányfő nem profi politikus, mint ő, hiszen egy profi politikust nem ragadhatnak el az indulatok, nem lehetnek érzelmei. A kormányfő személyét érintő szavakkal kapcsolatban a szombati Blikk-interjúban Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem volt helyes, hogy durván beszélt Gyurcsány Ferencről. Azt mondta: "ha ki is csúszott a számon ilyesmi, nem volt helyes ilyet mondanom. Senkiről sem helyes ilyen durván beszélni."

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök szombaton az MSZP országos munkás és érdekképviseleti tagozatának értekezletén az állami beruházásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: "el a kezekkel Magyarország építésétől, az országot átépítő beruházásoktól!" A kormányfő véleménye szerint meg kell védeniük azt, amit elértek az elmúlt időszakban, ezért nincs okuk nem erőteljesen visszautasítani mindazt, amit az elmúlt napokban a Fidesz közös nemzeti jövőként felvázolt, hozzátéve: nem fogják megengedni, hogy Magyarországon leállítsák a beruházásokat. Aki tenni akar a jövőért, az beruház, építkezik, mert csak ezek teremtenek munkahelyeket és csak a munkahelyek hoznak jövedelmet - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK