Vágólapra másolva!
Próbapert indított a közgyógyellátási keret felülvizsgálatára Seres István nagyatádi rokkantnyugdíjas. A Somogy Megyei Bíróságon elkezdődött polgári perben a férfi azt szeretné elérni, hogy  megemeljék a közgyógyellátottként kapott 6900 forintos havi gyógyszervásárlási keretét a ténylegesen elköltött összegre, amely meghaladja a 10 ezer forintot.
Vágólapra másolva!

Kedden indult az a próbaper Kaposváron, amelyben egy rokkantnyugdíjas férfi szeretné elérni, hogy közgyógyellátottként megkapja havonta a ténylegesen gyógyszerre fordított összeget. Seres István az utóbbi egy évben többször is felhívta magára a figyelmet azzal, hogy különböző módokon tiltakozott a kérését több fórumon meghozott elutasító határozat ellen. Kétszer éhségsztrájkba kezdett a megyei bíróság előtt, egy alkalommal pedig a fővárosban úgy akart tiltakozni az általa igazságtalannak tartott döntések miatt, hogy le akart ugrani az Árpád-hídról, amiben a rendőrök megakadályozták.

A keddi meghallgatáson önmaga jogi képviseletét vállaló mozgássérült férfi azért fordult a bírósághoz, mert a megyei, majd azt követően az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz írt, a közgyógyellátási keret megemelése ügyében benyújtott kérelmét elutasították.

A 2006 óta érvényes szabályok szerint a közgyógyellátásra jogosultak havi 1000 forint feletti gyógyszerköltsége esetén lehet évente egyéni keretet megállapítani, amelynek felső határa 2008-ban 12 ezer forint - érvelt Seres István a bíróságon. Közölte: havonta 12-féle gyógyszert szed, többek között a cukorbetegségére és C típusú hepatitisére, emellett fájdalomcsillapítót és antidepresszánsokat is havi rendszerességgel ír fel számára a háziorvosa.

A bíró kérdésére Seres megerősítette a beadványban megfogalmazott kérését, azaz a közgyógyellátási keretének 12 ezer forintra való felemelését. Az alperes Dél-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal képviselője ugyancsak fenntartotta a kereset elutasítására vonatkozó álláspontját.

Seres István a gyógyszerekre fordított kiadásait vényekkel és költségkimutatásokkal igazolta. Átadta a bírónak azokat a recepteket is, amelyeket az elkövetkező hónapban már nem tud kiváltani, mert - mint mondta - a gyógyszertárban közölték vele, hogy kimerítette az ingyenes keretét.

A bíróság a közigazgatási határozat jogszerűségének megállapítására a felperes gyógyszerigényének és annak költségeinek vizsgálatára szakértő kirendeléséről döntött, a tárgyalást a jelentés elkészülte után folytatják. Seres István a bíróság folyosóján újságírókkal közölte: nem csak magáért, de a hasonló helyzetben lévő sorstársaiért is perel.

Az 50 éves férfi elmondta, hogy vannak még gyógyszerei, de ha elfogy, nem tudja, mi lesz, mert több mint 10 ezer forintot nem tud kigazdálkodni a rokkantnyugdíjából. A helyzetet csak súlyosbítja - tette hozzá, hogy a felesége is rokkantnyugdíjas.