Aggódik a magyar nőkért az Amnesty

Vágólapra másolva!
Erőszakos rendőrök, diszkriminált romák és E. Zsanett ügye miatt kritizálja többek között Magyarországot az Amnesty International 2008-as jelentése. A jogvédők szerint a hatóságok többet tehetnének a menedékkérők ügyében, és a tüntető melegeket is jobban óvhatnák a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Többek között a rendőri erő túlzott alkalmazását, és a kiterjedt rossz bánásmódot rója fel Magyarországnak az Amnesty International 2008-as jelentése. A dokumentum megemlíti a 2006 őszi zavargások során tapasztalt rendőri túlkapások ügyében indított vizsgálatokat, az ENSZ kínzás elleni bizottságának a túl hosszú, 72 órás előzetes letartóztatásra vonatkozó figylemeztetését, a rendőri túlkapásokat vizsgáló panaszbizottság létrehozását, illetve egy perui állampolgárt ért rendőri bántalmazást.

Hosszabban tárgyalja még az AI a nők elleni erőszakot. Az áldozatok a jelentés szerint nehézségekbe ütköznek az ügyükben indult eljárások során. A nők jogianak érvényesülését a politikai akarat hiánya, az előítéletek és a közönyös igazságügyi rendszer akadályozza. A jeletnés külön kiemeli E. Zsanett esetét, akit - saját állítása szerint - öt rendőr erőszakolt meg tavaly májusban.

Külön fejezeteben tárgyalják a jogvédők a cigányokat az élet számos területén - a munkaerőpiacon, a lakásügyben, egészségügyben, oktatásban - érő hátrányos megkülönböztetést. Kiemelték a roma nőkkel és lányokkal szembeni erőszakot és megkülönböztetést.

A jelentés kritizálja még a menedékkérőkkel szembeni bánásmódot, és külön megemlíti a tavaly márciusi melegfelvonulás résztvevőit az ellentüntetők részéről ért atrocitásokat. Szót ejtenek még benne a melegek élettársi kapcsolatait szabéályozó tavaly decemberi törvényről.

Impotens nagyhatalmak

Az AI a jelentésben hat évtized emberi jogi hibáiért vár bocsánatkérést a világ vezetőitől. Azonnali beavatkozást követelnek Darfurban, Zimbabwében, Gázában, Irakban és Mianmarban. "Igazságtalanság, egyenlőtlenség és büntetlenség jellemzi ma világunkat. A kormányoknak azonnal cselekedniük kell, hogy csökkentsék az ígéretek és a tettek között ásítozó szakadékot" - közölte Irene Khan, a szervezet főtitkára a dokumentum bemutatásakor.

Az AI idei jelentéséből kiderül, hogy rosszul bánnak emberekkel és sokakat kínoznak legalább 81 országban, tisztességtelen perekben ítélkeznek 54 országban, és legalább 77 országban nem gyakorolhatják a szólásszabadságot. Khan szerint 2007-et a fejlett kormányok impotenciája, és a feltörekvő hatalmak vonakodása jellemezte a világ legsúlyosabb jogsértéseinek felszámolásával kapcsolatban.

A szervezet egyes államokat külön is megszólított. Szerintük Kínának teljesítenie kellene az olimpiai játékok kapcsán az emberi jogok terén tett ígéreteit, biztosítania kell a szólsszabadságot és a sajtó szabadságát, és fel kell hagynia a "munka általi átneveléssel". Az USA-nak be kell zárnia a guantánamói fogolytábort, illetve titkos börtöneit, és az ott fogva tartottak számára tisztességes bírósági eljárást kell biztosítania.

Oroszországnak nagyobb türelmet kell mutatnia az elétérő politikai vélemények iránt, de nem szabad tolerálnia a csecsenföldi jogsértések elkövetőinek büntetlenségét. Az Európai Uniónak pedig ki kell vizsgálnia a titkos CIA-repülőjáratok ügyében érintett tagállamaik szerepét, és tagjait is ugyanúgy kell megítélnie az emberi jogok megsértése esetében, mit más országokat - követeli az AI.