Kiugrott a negyedikről egy kihallgatott férfi

Vágólapra másolva!
Menekülni próbált a rendőrségi kihallgatás közben egy 19 éves férfi a dunakeszi rendőrségről, és kiugrott a negyedik emeleti ablakon. A férfi egy erkélyre esett, de mikor onnan nem tudott lemászni, levetette magát. A rendőrök matracokkal próbálták felfogni esését, de így is súlyos sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Kihallgatása közben kiugrott az ablakon egy 19 éves férfi a Dunakeszi Rendőrkapitányság épületének negyedik emeletéről, és súlyos sérüléseket szenvedett - közölte szerdán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A vagyon elleni bűncselekmények miatt kihallgatott férfi először a harmadik emelet erkélyére vetette ki magát, onnan akart lemászni, de mikor látta, hogy alatta már nincs több erkély, leugrott a kapitányság udvarára.

A kihallgatáson négy rendőr volt jelen, akik megpróbálták visszahúzni az ablakon kimászó gyanúsítottat, Mikor látták, ahogy tovább mászik az erkély aljára, a rendőrök utána másztak a harmadik emeletre. Közben néhány rendőr az erkély alatti udvarrészre ágybetéteket és matracokat hordott, így végül a férfi ezekre esett, majd onnan tovább, a földre.

Az esés következtében súlyosan megsérült férfit kórházba szállították. Három rendőr is könnyű sérüléseket szenvedett, ezeket részben a gyanúsított okozta.