Nyomoznak a Gyenesei idején aláírt szerződések miatt

Vágólapra másolva!
Két olyan Somogy megyei közgyűlést érintő ügyben is nyomoznak, amelyek akkor történtek, amikor Gyenesei István önkormányzati miniszter volt a közgyűlés elnöke. Az egyik nyomozás egy teljesítés nélküli tanácsadói szerződéssel, a másik egy magánklinikával kötött szerződéssel kapcsolatos.
Vágólapra másolva!

Nyomozás indult a Gyenesei István önkormányzati miniszter somogyi közgyűlési elnöksége idején történt visszaélések ügyében - közölte pénteken Jakó Gergely, a Somogy Megyei Önkormányzat alelnöke a rendőrségtől megküldött tájékoztatásra hivatkozva.

Az értesítés szerint két ügyben május 27-én rendelt el nyomozást a Vám- és Pénzügyérőség Országos Parancsnoksága valamint a kaposvári rendőrkapitányság. A Somogy Megyei Önkormányzat Hivatala korábban két feljelentést is tett a kaposvári rendőrkapitányságon. Mindkettőt ismeretlen tettes ellen, hivatalból kezdeményezte az önkormányzat.

"Az egyik ügyben azt követően fordult a rendőrséghez a hivatal, hogy kiderült, a megyei közgyűlés nevében a korábbi közgyűlési elnök Gyenesei István, 2000. december 28. és 2006. március 31. között több olyan tanácsadói szerződést is kötött, amelyeknél, a gyanú szerint nem történt tényleges, valós teljesítés" - olvasható az önkormányzat közleményében.

A rendőrség a másik ügyben a feljelentést a Vám- és Pénzügyőrség Dunántúli Regionális Nyomozó Hivatalához továbbította. A hatóság ebben az esetben annak a közbeszerzésnek a körülményeit vizsgálja, amelyet egy magánklinikával kötött a korábbi, Gyenesei István vezette önkormányzati vezetés. Az ügyben jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt nyomoznak.