Új pénztárnoka van az MSZP-nek

Vágólapra másolva!
A párt eddigi főkönyvelője, Brecskáné Nagy Mária lett az MSZP új pénztárnoka. Elődje, Puch László a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára lett, ezért kellett új pénztárnokot választania szombaton a szocialista párt választmányának. 
Vágólapra másolva!

A párt eddigi főkönyvelője, Brecskáné Nagy Mária lett az MSZP új pénztárnoka - jelentette be Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke szombaton. Brecskáné Nagy Máriát - aki az egyetlen jelölt volt - titkos szavazással választotta meg a választmány. A testületnek azért kellett új pénztárnokot választania, mert a posztot eddig betöltő Puch László a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára lett.

Simon Gábor elmondta: Lamperth Mónika pártelnöki kabinetvezető a MSZP szervezeti és működési átalakításáról, annak hatékonyabbá tételéről beszélt a szombati ülésen, részleteket azonban nem árult el a zárt ülésen elhangzottakról. Arra a kérdésre, hogy a választmányon voltak-e olyan pécsi küldöttek, akik a kormányfő népszerűtlensége miatt tisztújítást sürgettek, Simon Gábor azt mondta: minden párt tervezi az alapszabályából eredendő feladatait. Szóba került a tisztújítás, de nem személyeskedő felhangokkal - tette hozzá.

A választmányi elnök arról is beszélt a testület ülése után, hogy a Fiatal Baloldal feloszlatása után létrejött új mozgalom, a Societas elképzeléseivel is megismerkedtek, és a választmány támogatta azt, hogy az új szervezet dolgozza ki és terjessze a testület elé azt a megállapodástervezetet, amely alapján az MSZP társult ifjúsági szervezetté válhat. A szocialista párt a következő időszakban nyugodtabb, kiszámíthatóbb, a hétköznapok biztonságát a középpontba állító politikát kíván megvalósítani, amelyben központi elem a munkára ösztönzés- tette hozzá.

Puch László 10 év után mondott le posztjáról, ő volt a kormánypárt legrégebben pozícióban lévő választott tisztségviselője. A legutóbbi kongresszus 90 százalékos többséggel választotta meg, több szavazatot kapott, mint a pártelnök Gyurcsány Ferenc. Már államtitkári kinevezése után azt mondták az [origo]-nak szocialista politikusok, hogy utódja a közvélemény előtt ismeretlen apparátusi tag lehet.