Titkolózás miatt is nyomoz a BKV-nál a rendőrség

Vágólapra másolva!
Közérdekű adattal való visszaélés miatt nyomoz a BKV-nál a VII. kerületi rendőrkapitányság. A közlekedési társaság reklámbevételeiről kért információt egy jogász hiába, ezért feljelentést tett. Az ügyben született bírósági ítélet kötelezte a BKV-t az adatok kiadására, de a vállalat fellebbezett. Jelenleg egy másik ügyben is nyomoz a BKV-nál a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hűtlen kezelés miatt.
Vágólapra másolva!

Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi kapitánysága a BKV-nál a közérdekű adatok sorozatos eltitkolása miatt - tájékoztatta az [origo]-t Kulcsár Zoltán adatvédelemmel foglalkozó jogász, aki a nyomozást elindító feljelentést tette. A nyomozás május 19-én kezdődött ismeretlen tettes ellen közérdekű adattal való visszaélés miatt - közölte a BRFK sajtóosztálya. Jelenleg a tanúkihallgatások folynak.

Kulcsár 2006 nyara óta pereskedik a BKV-val. Azt szerette volna megtudni, mennyi bevétele származott a közlekedési társaságnak 2005-ben és 2006-ban a Baross téren található forgalomirányító külső felületén elhelyezett Opel-reklámokból. A BKV üzleti okokra hivatkozva nem adta ki az adatot, majd később azzal érvelt, hogy a kérdéses információ nincs is a társaság kezelésében, a hirdetési felületeket bérbeadását évek óta a Peron Reklám Kft. intézi.

Az ügyben másfél év elteltével született ítélet. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2008. március 31-én igazat adott a közérdekű adatokat kikérő Kulcsárnak, és kötelezte a BKV-t, hogy 15 nap alatt adja ki a BKV és a Peron Reklám Kft. között a 2005-2006-ban reklámtevékenységre kötött bérleti és engedményezési szerződéseket, valamint ezen reklámtevékenységből származó bevételeket.

A BKV fellebbezett, ezért az ügy szeptemberben folytatódik a Fővárosi Bíróságon. Kulcsár az [origo]-nak azt mondta: azért fordult most a rendőrséghez is, mert nem tartja elég hatékonynak és gyorsnak a bírósági ügymenetet. A közérdekű adatok elhallgatásáért egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, de a BKV mint jogi személy is elmarasztalható - tette hozzá a jogász.

Áprilisban kiadott állásfoglalásában az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is azt állapította meg, hogy több mindent minősít üzleti titoknak a BKV, mint amire a jogszabályok felhatalmazást adnak. Szabó Máté ombudsman szerint a közfeladatot ellátó szervek, így többek között a BKV által kötött szerződéseknek is minden fontos adata nyilvános. Szabó ezért felszólította a BKV-t, hogy módosítsa szabályzatát

Hűtlen kezelés miatt is nyomoznak

Március 12. óta a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya is nyomozást folytat a BKV-nál ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt, "ismeretlen személy által tett feljelentés alapján".

A feljelentés szerint a Budapesti Közlekedési Zrt. "olyan szerződéseket kötött külső cégekkel, amelyek nem teljesültek vagy az elvégzett munka nem állt arányban az azért kifizetett összeggel". Az eljárás során a nyomozók megvizsgálják a szerződések tartalmát és az ezekben vállaltak teljesítését. Jelenleg folyik az adatgyűjtés, illetve a tanúk felkutatása.

A rendőrség nem kívánt további részleteket közölni, sem arról, ki tette a feljelentést, sem arról, hogy a nyomozás összefügg-e az AAM Zrt. tanácsadói szerződéseivel. A Magyar Nemzet szombaton azt írta, egyelőre az AAM Zrt., a Cemi Kft., illetve a Kornusz Kft. több százmillió forint értékű BKV-s szerződéseit vizsgálja a rendőrség.

A BKV felügyelőbizottsága számára készült korábbi előterjesztés szerint a közbeszerzési szabályok megsértése is felvetődhet a BKV tanácsadói szerződései kapcsán. A közlekedési társaság összesen nyolc szerződést kötött az AAM Zrt.-vel, 2,5 milliárdos keretösszegben. Időközben az AAM és a BKV szerződést bontott.