Sólyom aggódik az energiastratégia miatt

2008.06.05. 13:59

Sólyom László szerint nem elég, hogy csak 2020-ig van energiastratégiája az országnak, helyette legalább ötven évre kellene előre gondolkodni. A nemzeti parki túráját folytató köztársasági elnök aggódik a nukleáris energia felhasználása miatt is, szerinte inkább a megújuló energiaforrásokra kellene koncentrálni.

A Duna-Dráva Nemzeti Parkba kiránduló köztársasági elnök csütörtökön Kakasdon részt vett egy energiagazdálkodási fórumon, amelyet követően több bírálatot is megfogalmazott energia-ügyben. Újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy Magyarországnak csak 2020-ig van energiastratégiája, pedig legalább ötven évben kellene gondolkodni.

A stratégiát tavaly ősszel fogadta el a kormány, és ebben azzal számoltak, hogy nem sikerül elérni 2020-ra azt az uniós célt, hogy a teljes energiafogyasztásnak legalább 20 százaléka megújuló energiaforrásból származzon. Sólyom László szerint azonban épp erre kellene még inkább törekedni. Mint mondta, azt szeretné, ha Magyarország energiaigényét nem atomenergia felhasználásával oldanák meg a jövőben, hanem valóban megújuló energiával.

Az államfő csütörtök délelőtt látogatott a Bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló beruházáshoz. Azt mondta, a létesítmény része egy nagyobb projektnek, "arról van szó, hogy legyen-e Magyarországon nukleáris energiatermelés vagy ne legyen".

Ezt csak úgy lehet eldönteni, ha megelőzi egy nagyon alapos és szakszerű társadalmi vita - fogalmazott, majd hozzátette: szeretné, ha a jövő nemzedékek ombudsmanja egy ilyen vitát generálna és végig tudna vinni szakszerű keretek közt. Hozzátette, szerinte divattá kellene tenni az energiatakarékosságot és az energiahatékonyságot.

KAPCSOLÓDÓ CIKK