Többmillió forintot vettek fel az elmúlt években minisztériumi vezetők szabadságmegváltás címen - írta a keddi Blikk. A napilap vizsgálatot kér a munkaügyi felügyelőségtől arról: jogszerű-e, hogy a tárcáknál évekig görgetett, ki nem vett szabadnapokat egy összegben fizetnek ki.

Vizsgálatot kér a munkaügyi felügyelőségtől a Blikk arról, történtek-e szabálytalanságok a minisztériumi vezetők szabadságmegváltása során. A napilap szerint a tárcáknál az a gyakorlat, hogy évekig nem adják ki a feltorlódó szabadnapokat, s végül egy összegben fizetik ki azt, pedig az alapszabály az, hogy az előző évről bennmaradt szabadságot legkésőbb március végéig ki kell venni. A minisztériumi rendet jogellenesnek és abszurdnak nevezte a Blikk által megkérdezett ügyvéd, Kamarás Péter.

A napilap május közepén számolt be róla, hogy szabadságmegváltás címen több millió forintot fizettek ki minisztereknek és államtitkároknak - ez a Miniszterelnöki Hivatal 2000-ig visszamenőleg, a vezetők juttatásairól készült kimutatásából derült ki. A legnagyobb így kifizetett összeg 9,3 millió forint volt.

A Kormányszóvivői Iroda a Blikk megkeresésére a köztisztviselők jogállására vonatkozó törvényre hivatkozott, miszerint "A tárgyévet követő hónap végéig a munkáltatói jogkör gyakorlója megállapítja a köztisztviselő tárgyévben igénybe vett, illetve ki nem adott szabadságának mértékét. A tárgyévben ki nem adott szabadságot a következő évben járó szababdság mértékéhez hozzászámítja". Csakhogy ugyanez a jogszabály kimondja azt is, hogy a szabadságot legkésőbb március 31-ig ki kell adni.

A Kormányszóvivői Iroda a munka törvénykönyvére is hivatkozott, amelyben az áll, hogy a munkaviszony megszűnésekor, ha a kijáró szabadságát nem kapta a munkavállaló, akkor azt pénzben meg lehet váltani. Kamarás erről a Blikknek azt mondta: az nincs benne semmilyen jogszabályban, hogy évekre visszamenőleg összegyűjtött szabadságot egyben ki lehet fizetni.

A napilap bejelentést tesz emiatt a Közép-Magyarországi Munkaügyi Felügyelőségnél. A vizsgálat határideje 30 nap.