Korlátozná a Szigetet a dugóktól tartó Óbuda

Vágólapra másolva!
Közlekedési káosztól tart a III. kerületi önkormányzat, mivel éppen a Sziget fesztivál idejére esik a budai alsó rakpart lezárása. Óbuda azt kéri a fővárostól, várjon három hetet a felújítás megkezdésével, ha pedig nem jutnak dűlőre, meggondolják, milyen korlátozásokat vezessenek be. Óbuda kezében komoly fegyver van: megtilthatják többek közt az italmérést is. A Fővárosi Önkormányzat azonban hallani sem akar a munkálatok átütemezéséről.
Vágólapra másolva!

Megfúrhatja a Sziget fesztivált a III. kerületi önkormányzat, ha nem sikerül megegyeznie a fővárossal a közlekedési problémák megoldásában. Bús Balázs kerületi polgármester szerdán a Hajógyári-szigetre vezető K híd előtt jelentette be, azt várják a fővárosi önkormányzattól, hogy három héttel halassza el a budai alsó rakpart északi szakaszának lezárását, hogy elkerülhető legyen a közlekedési káosz a Sziget idején.

A tervek szerint június 16-tól augusztus 20-ig egyszerre lesz lezárva a budai alsó és felső rakpart a 4-es metró kivitelezésének felgyorsítása, illetve a Duna-parti szennyvízcsatorna építése miatt. Augusztus 1-től pedig a Margit hídtól északra eső szakaszt is lezárják, itt megemelik és egy forgalmi sávval kiszélesítik az alsó rakpartot - ezek a munkálatok a Fővárosi Önkormányzat közleménye szerint várhatóan 2009. október végéig tartanak. Ez utóbbi közvetlenül érinti nem csak az idei Szigetet - amelyet augusztus 12-től 18-ig rendeznek -, de a jövő évit is.

Bús Balázs az [origo]-nak azt mondta, egyetértenek a felújítással, de a Sziget a lezárás nélkül is hatalmas terhet jelent a kerületnek, mert egyrészt a parkolás évek óta nem megoldott, másrészt a Bécsi úton is útépítési munkák folynak. A várható közlekedési káosz a polgármester szerint veszélyezteti a kerületi lakosok és a Szigetre látogatók nyugalmát és biztonságát is.

A főváros hajthatatlan

A kerület csütörtökön egyeztet a fővárossal a tervezett lezárásokról. Bús reméli, sikerül megegyezésre jutni, de ha a főváros hajthatatlannak bizonyul, meg kell vizsgálniuk, "milyen korlátozásokat kell bevezetni". A polgármester nem mondta ki egyértelműen, hogy megakadályoznák a Sziget megrendezését, de emlékeztetett, a kerületnek kell kiadnia többek közt az építési, kereskedelmi, italmérési engedélyeket.

A Fővárosi Önkormányzat közleményben tudatta, hogy nem áll módjában elhalasztani a budai Duna-parti főgyűjtőcsatorna építését. A megkötött szerződésekben vállalt határidők megváltoztatására a fővárosnak "sem lehetősége, sem szándéka nincs" - írták. A főváros szerint a III. kerületi polgármester még nem is kért ilyet a főpolgármestertől. A korlátozás nem fogja akadályozni sem a Sziget Fesztivál, sem a Hajógyári szigeten található többi szórakozóhely működését, mert a Mozaik utca felől továbbra is rá lehet majd hajtani a rakpartra gépkocsival, így a szigetre is el lehet majd jutni - közölte a Fővárosi Önkormányzat, amely egyúttal arra kérte a fesztivál látogatóit, hogy tömegközlekedési eszközökkel közelítsék meg a helyszínt.

Gerendai Károly, a Szigetet szervező cég ügyvezetője a csütörtöki egyeztetésig nem kívánja kommentálni a helyzetet, csak annyit mondott az MTI-nek: remélik, hogy megállapodás születik. Csütörtökön a főváros, az óbudai önkormányzat, a felújítást kivitelező cég, a rendőrség, valamint a Sziget szervezőiroda egyeztet az ügyben.

Újpest is fenyeget

A Szigetet nem csak Óbuda, hanem a túlparton fekvő Újpest is fenyegeti. A IV. kerület és a szervező cég 2006 óta perben állnak egymással. Ebben az önkormányzat azt kéri a bíróságtól, tiltsa meg, hogy este tíz és reggel hat közt zajjal járó tevékenységet végezzenek a Hajógyári-szigeten. Ez a szervezők szerint a fesztivál ellehetetlenítését jelentené. Az ügyben legutóbb a Sziget is feljelentést tett, mert szerintük az önkormányzat hamis tanúzásra akart rávenni helyi lakosokat.

Nem a zaj, hanem a természetkárosítás miatt tiltakoznak azok a környezetvédők, akik szintén szeretnék kitiltani a Hajógyári-szigetről vagy legalább jelentős területhasználati díj fizetésére kötelezni a Sziget Kft.-t. Szerintük ugyanis a rendezvény súlyos károkat okoz a zöldterületben, amit a főváros egyáltalán nem vagy csak részben állít helyre.