Világhíres hely egy apró ferencvárosi műhely, ahol több ezer éves titkot őriznek. Teljesen kaotikusnak tűnő szerkezeteket készítenek hosszú évek munkájával. Milliók játszanak rajtuk, de senki nem tud úgy, ahogy a magyarok. Riport a cimbalomról.

Ferencvárosban, ahol a nemrég felhúzott lakóparkok szomszédságában is érezhető még a kerület régi hangulata - a düledező bérházak kapualjaiban munkások sziesztáznak és olcsón mérik a fröccsöt, van egy harminc négyzetméteres helyiség, amelyről tudnak Tokióban, New Yorkban, Hollandiában, Németországban, Párizsban. A világon mindössze két-három helyen lehet megkapni azt, amit ebben a faanyaggal zsúfolt kis műhelyben: a zenész egyedi igényeire szabott cimbalmot.

A négy-ötezer éves múlttal, indiai, mezopotámiai és asszír-perzsa gyökerekkel büszkélkedő hangszert sok nemzet érzi a sajátjának - a magyarok is, joggal. Nem véletlen, hogy az 1991-ben alakult Cimbalom Világszövetség az első olyan nemzetközi szervezet, amelynek Magyarországon van a székhelye.

A cimbalmot Schunda József reformálta meg a 19. században (részletek keretes írásunkban), mégis 130 évet kellett várni arra, hogy a Zeneakadémián felsőfokú szinten lehessen népzenét, és így cimbalmozást tanulni. 2007-ben indult az első évfolyam. "Sok országban volt már ilyen, Moldáviában, Törökországban, Bulgáriában, Finnországban, Magyarországon - Bartók és Kodály országában - kicsit későn jött össze" - mondja a szakirányt vezető cimbalomművész, Balogh Kálmán, aki a beszélgetés alatt fél szemét a városligeti vendéglő előtt parkoló autóján tartja - nem a kocsit félti, hanem a csomagtartóban megbújó hangszerét.

A hangszer ugyanabból a kis ferencvárosi műhelyből származik, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem számára készült, milliós értékű, mahagónival borított koncertcimbalom, amit június elején avatott fel Balogh Kálmán. A műhely gazdája, Nagy Ákos hangszerkészítő mester több mint húsz éve készít cimbalmokat.

Szinte láthatóvá váltak a hangok

Kevés az olyan hangszer, amin annyi variációs lehetőség lenne, mint a cimbalmon. Változik a mérete - tőlünk nyugatabbra az asztali kiscimbalom terjedt el -, más és más a hangolása, a húrok száma. De nem csak maga a hangszer változatos, hanem a cimbalomjáték is. A cimbalommuzsikának megvan a helye a dzsesszben, a klasszikus, a nép- és cigányzenében egyaránt. "Nincs olyan műfaj, ahova a cimbalom ne férne be. Nem is olyan régen hallottam: kőkemény rockzenekar, és odavettek maguk mellé egy cimbalmost, elkezdtek játszani, és lenyűgöző, színvonalas művészet jött létre" -említ példát Nagy Ákos.

Balogh Kálmán szerint ma Magyarországon körülbelül ezren lehetnek cimbalmosok - népzenészek, cigányzenészek és klasszikus zenészek vegyesen. A cimbalmozás eközben virágzik az Egyesült Államokban, Kínában, a görögöknél, az ukránoknál, az arab országokban. De máshogy szól a cimbalom egy magyar, s máshogy például egy román népzenész kezével. "Egy magyar magyarul fog játszani rajta" - mondja Balogh Kálmán. Míg a balkáni népek zenéjében nagyon fontos a szigorú ritmikai meghatározottság, a magyar népzenében a szöveg és a dallam adja meg azt a periódusérzetet, melyet a zenész kitölt. "Egy magyar népzenészre szabadabb, kötetlenebb, romantikusabb, sokkal  szárnyalóbb, lélegzőbb stílus jellemző, mint mondjuk egy román cimbalmosra" - magyarázza a zenész.

Baloghról tizenegy éves korában dőlt el, hogy mégsem mérnök lesz, mint ahogy azt vízvezeték-szerelő édesapja szerette volna. Cimbalomművész nagybátyja mutatott neki egy dallamot, és ő 10-15 perc alatt megtanulta lejátszani - meséli, miközben a beszédet egy pillanat alatt dúdolásra váltja, ahogy felidézi annak a bizonyos román körtáncnak a dallamát. Mostanra beutazta a világot, játszott Frank Zappának és zenélt a Carnegie Hallban, a legkedvesebb emléke mégis egy németországi templomhoz kötődik, ahol Enrique Ugarte harmonikással lépett fel. "Valami olyan kisugárzása volt a templomnak, hogy tele voltunk energiával. Mint a gyerekek, úgy játszottunk, olyan élményzenélés történt, ami nekünk is meglepetés volt. Csak ahhoz tudom hasonlítani, mintha a megszólaltatott hang megjelenne a térben és lehetne vele játszani, buborékként lehetne formázni vagy színezni. Szinte láthatóvá váltak a hangok."

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További fotókért kattintson a képre!

A külföldi közönségnek pedig tetszik a cimbalomzene. "Ahol népzenéből kiinduló világzenét játsszunk, ott csak a legnagyobb örömmel, elragadtatással, megbecsüléssel fogadnak. Jók a zenészeink, jó a zenénk" - nyugtázza a cimbalomművész. Idegen hallgatók előtt - mondja Balogh - az teszi igazán különlegessé a magyar zenét, hogy van benne szinkópa és esztam, egy sajátos ritmusú játékmód. "Az esztamnak ez a lélegzetelállító tempóérzete - ilyen szinte csak nálunk van. Ahogy Grandpierre Attila mondta: ez a vágtázó népek zenéje".

A magyarországi cimbalmozás visszaszorulása összefügg a hetvenes évekig még nagyon népszerű romantikus cigánymuzsika hanyatlásával. A cigányzene az utóbbi évtizedekben lassan eltűnt az éttermekből, szállodákból. Rengeteg profi művelője kényszerült abbahagyni vagy pályát változtatni, miközben például Hollandiában az egyetemeken sorra alakítanak cigányzenekarokat holland emberek. "Ez egy kihalóban lévő dolog, ami szomorú. Pedig ez lehetne a világ kulturális örökségének a része. Erre áldozni kéne a magyar államnak, meg kellene menteni" - mondja Balogh.