Elszállítják a Pilisből az arzénos iszapot

Vágólapra másolva!
Eltávolítják a Pilis egyik használaton kívüli mészkőbányájából azt a 60 ezer köbméternyi higanyt, arzént és ciánt tartalmazó iszapot, ami 1965 és 1975 között került a hegységbe. A szennyező hulladék évtizedek óta fenyegeti az egymillió ember ellátását biztosító észak-budai karsztvizet.
Vágólapra másolva!

Eltávolítják az Üröm-csókavári mészkőbányából a gázgyári iszapot, amely évtizedek óta súlyos mérgezéssel fenyegeti az egymillió ember ellátását biztosító észak-budai karszt vízgyűjtő területet - közölte kedden a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

A nagyjából 60 ezer köbméternyi massza az egykori óbudai gázgyár mellékterméke. Az anyag 1965 és 1975 között került a Pilis hegységbe, a használaton kívüli mészkőbányába, az akkori törvények szerint szabályosan, annak ellenére, hogy sokféle mérgező anyagot, például higanyt, arzént és ciánvegyületeket tartalmazott. A bányaüreget nem szigetelték, az iszapból az esővízzel kioldott anyagok így bármikor a vízkészletbe kerülhetnek - közölte a környezetvédelmi igazgatóság.

A kármentesítés négy és fél milliárd forintos költségének 85 százalékát az Európai Unió Kohéziós Alapja fedezi. A munkára kiírt közbeszerzési pályázatot a Geohidroterv Kft. és a Teraszol Kft. konzorciuma nyerte el. Az elszállításról szóló szerződést kedden írták alá.