Csak 33 törvényt nyújtana be ősszel a kormány

2008.06.25. 7:33

Benyújtotta az őszi jogalkotási tervét a Gyurcsány-kormány: mindössze 33 törvényjavaslat szerepel benne, pedig a tavaszi ülésszak sem volt túl termékeny - írja a Napi Gazdaság.

A formálisan törvénykét benyújtott nemzetközi szerződéseket leszámítva, mindössze 33 új törvényt fogadna el a magyar kormány az őszi ülésszakban. A Gyurcsány-kormány által benyújtott jogalkotási terv szerint a kötelező és legfontosabb feladat a 2007-es költségvetési zárszámadás, a 2009-es adómódosítások, illetve a jövő évi költségvetésről szóló törvény elfogadása - írja a Napi Gazdaság.

A lap szerint ha csak ez a három törvényjavaslat csúszna át a parlamenten ősszel, az rendkívül gyér munka lenne, ám a kisebbségi kormány politikai túlélését jelentené. A kormányfő ugyanis kijelentetette, addig van értelme a kisebbségi kormánynak, amíg képes a költségvetést elfogadtatni.

E három törvényen kívül a legjelentősebb az új polgári törvénykönyv megalkotása - az elfogadásig várhatóan számos vitát kell majd lefolytatniuk a politikusoknak. Az új, 1200 oldalas, szerteágazó problémákat érintő Ptk-ban ugyanis nem egy paragrafus megoszthatja a döntéshozókat.

A kormány által benyújtott jogalkotási tervben első helyen szerepel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény, amely nem más, mint az "internetadó" néven elhíresült jogi képződmény. A tervek szerint módosítják a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról, a jegybankról, illetve az állami vagyonról szóló törvényeket is. Szigorítanák a biztosítóegyesületek működését, okulva a MÁV biztosító likviditási gondjaiból, de szó lehet az év végi kampány eltörléséről is - írja a Napi Gazdaság.

KAPCSOLÓDÓ CIKK