Kóka: Nem szervezek belső ellenzéket

Vágólapra másolva!
A pártelnökkel szembeni legfontosabb elvárás a párt egységének megteremtése; ezért Kóka János európainak gondolja azt a megoldást, hogy a nyertes integrálja korábbi ellenfelét, ő pedig segíti a győztest. Kóka olvasatában ez annyit jelent, hogy ő marad(na) az SZDSZ-frakció élén - írta a szombati Népszabadság, amely interjút közölt Kóka Jánossal.
Vágólapra másolva!

"Szeretném leszögezni, hogy nem szervezek belső ellenzéket, senkinek nem kell attól tartania, hogy nem a párt stratégiáját képviselem. Ellenkezőleg! A legértékesebb politikai portéka, amivel a párt sikeréhez hozzájárulhatok, az, hogy támogatóimat a közös együttműködés irányába terelem, és a vezetőség által meghatározott politikához biztosítom a frakció támogatását" - fogalmazott a frakcióvezető.

Az interjúban Kóka János közölte: "nem titkolom, hogy van konfliktus az SZDSZ-ben. Ennek egyik oka, hogy új, ellenzéki szerepben vagyunk, újra kell fogalmaznunk önmagunkat az új politikai térben. Másrészt, a párton belül kiegyenlítettek az erőviszonyok, egy év alatt három szavazás végződött lényegében döntetlennel."

Kóka János véleménye szerint mindez együttműködésre kényszeríti őket, amelyben ő partner.