Gyurcsány a Szocialista Internacionálé alelnöke lett

2008.06.30. 21:34

Gyurcsány Ferencet, az MSZP elnökét a Szocialista Internacionálé 23. kongresszusán alelnökké választották Athénban hétfőn - jelentette be Nyakó István, a szocialista párt szóvivője.

Daróczi Dávid kormányszóvivő korábban azt nyilatkozta: Gyurcsány Ferenc kedden Athénba utazik a kongresszusra. Hozzátette: a miniszterelnök az MSZP elnökeként vesz részt a rendezvényen, így utazásának költségeit a szocialista párt fizeti.

A Szocialista Internacionálé június 30-tól július 2-ig tartó athéni kongresszusán négy olyan fő kérdést vitatnak majd meg, amelyek a világméretű szociáldemokrata mozgalom központi témáinak számítanak: a klímaváltozás, a béke kérdése és a konfliktusmegoldás, a világgazdaság, valamint a migráció témaköreit.

A kongresszuson mintegy 600 küldött vesz részt a világ több mint 140 országából, köztük pártvezetők, állam- és kormányfők, miniszterek és parlamenti képviselők.

A kongresszus - amely a Szocialista Internacionálé legfőbb döntéshozó szerve - megszabja a következő időszak politikai prioritásait is a szervezet számára.

KAPCSOLÓDÓ CIKK