Ellenőrzik a móri rabló naplójának állításait

Vágólapra másolva!
Ellenőrzik a nyomozók azokat az állítólagos bűncselekményeket, amelyek N. László, a móri rablógyilkosság öngyilkosságot elkövetett gyanúsítottjának naplójában szerepelnek. A százoldalas börtönnaplót N. László állítólag a börtönőrök intézet tudta nélkül juttatta ki feleségéhez.
Vágólapra másolva!

A rendőrség ellenőrzi az N. László börtönnaplójában szereplő, további bűncselekményekről szóló állításokat - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a móri bankrablás és a veszprémi postásgyilkosság elkövetésével is gyanúsított, időközben öngyilkosságot elkövető férfi naplójából készült könyv keddi bemutatóján, Budapesten.

A mintegy százoldalas börtönnaplót N. László állítólag a büntetés-végrehajtási intézet tudta nélkül juttatta ki feleségéhez, aki megkereste azzal Nothoff Ingridet, a könyv íróját. A kötetben a naplón túlmenően N. László felesége és a nyomozásban részt vevő rendőrök is megszólalnak.

Bencze József elmondta: látható, hogy a férfi kettős személyiségű volt és bizonyítható módon saját bűncselekményeit kivetíti az általa szerb tömeggyilkosnak titulált, Rado nevezetű férfire. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rendőrség nem ellenőrzi a naplóban szereplő bűncselekményeket - tette hozzá a rendőrfőkapitány, aki ígéretet tett arra: ha befejezték a munkát, az eredményekről tájékoztatják a nyilvánosságot.