Négy demonstráció lesz a fővárosban szombaton

Vágólapra másolva!
Szombaton négy - a rendőrség megfogalmazása szerint ellentétes célú - demonstráció lesz a fővárosban, csaknem azonos helyszíneken; a rendőrség következetesen és szigorúan, a fokozatosság elvét betartva lép fel az esetleges rendbontókkal szemben - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Vágólapra másolva!

A Szivárvány Misszió Alapítvány az Erzsébet térről vonul szombaton délután az Andrássy úton keresztül az '56-osok terére, majd három órával később ugyanezen az útvonalon vonulnak végig a Rendszerváltó Fórum rendezvényének résztvevői. A melegfelvonulással egy időben az Andrássy út szervizútjára - a Regnum Marianum emlékműtől a Hősök terén át az Erzsébet térre - jelentett be vonulásos demonstrációt egy magánszemély. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 pedig a Liszt Ferenc téren demonstrál szombaton délután.

A demonstrációkat a rendőrség tudomásul vette, és felkészült a demonstrációk biztosítására.

A BRFK közleménye szerint Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban szombaton reggel 6 órától vasárnap reggel 6 óráig. A rendőrség felhívja a fővárosiak figyelmét arra, hogy szombaton jelentős forgalomkorlátozások lesznek Budapesten.