Lemondott a megfenyegetett szentesi igazgató

Vágólapra másolva!
Nem jelent meg első munkanapján egyik új szentesi iskolaigazgató sem. A két igazgatót a szülők és a tanárok akarata ellenére nevezték ki - a döntés ellen tüntetés is volt Szentesen, és az újonnan kinevezett igazgatók egyikét meg is fenyegették - írja a Délmagyarország.
Vágólapra másolva!

Egyik új iskolaigazgató sem jelent meg az első munkanapján Szentesen - írta szerdai számában a Délmagyarország. A napilap információi szerint a Zsoldos Ferenc Szakközépiskola vezetőjét megfenyegették, ezért lemondott tisztségéről, a Horváth Mihály Gimnázium igazgatója pedig beteget jelentett.

Kovács Kálmán, a megyei közgyűlés alelnöke megerősítette, hogy Pintér Etelka nem akarja betölteni az állást, amelynek betöltésére tíz napja kinevezték, mert életveszélyesen megfenyegették. Magyar Lászlónéval egyelőre nem sikerült kapcsolatot teremtenie - írta a lap.

A két vezető megválasztását nem támogatták sem a szülői munkaközösségek, sem a pedagógusok, a megyei közgyűlés mégis őket nevezte ki a posztra. A döntés ellen tiltakozva tüntetést is tartottak a városban, a résztvevők politikai okokat sejtettek a kinevezések mögött.